Szijjártó: a magyar és az osztrák patrióták meg akarják óvni az EU-t attól, hogy a vesztébe rohanjon

A magyar és az osztrák patrióták meg akarják óvni az Európai Uniót attól, hogy a vesztébe rohanjon, és ehhez fel kell lépni Brüsszellel szemben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminiszérium közleménye szerint a tárcavezető az osztrák Nemzeti Tanács elnökével, Walter Rosenkranz-cal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az elmúlt években a világ a feje tetejére állt, és jelenleg Európa a vesztébe rohan.

"Mi, patrióták ezt meg akarjuk állítani. És hogyan lehet megállítani azt, hogy az Európai Unió a vesztébe rohanjon? Békével, a migránsok megállításával, s azzal, ha a tagállamok szuverenitását újra tiszteletben tartják. Mi, patrióták erre, ezekre szövetkeztünk, és ez köti szoros szövetségbe az osztrák és a magyar patriótákat is" - mondta.

"Ugye mi, osztrák és magyar patrióták egy frakcióban ülünk az Európai Parlamentben, ahol a demokratikus népakarat totális semmibevétele az, hogy a harmadik legnagyobb frakció tagjai számára ellehetetlenítették a parlamentben tisztségek betöltését, és ezt a demokráciával tökéletesen ellentétes gyakorlatot önfeledten szavazták meg azon pártok képviselői is, amelyek itt, Magyarországon ellenzékben vannak, de parlamenti alelnöki, bizottsági elnöki és bizottsági alelnöki funkciókkal is rendelkeznek" - folytatta.

"Ennyit a kettős mércéről, és ennyit arról, hogy Brüsszel mit gondol a demokráciáról" - tette hozzá.


Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar és az osztrák patrióták meg akarják óvni az EU-t attól, hogy a vesztébe rohanjon, ehhez pedig fel kell lépni Brüsszellel szemben.

"Azért kell fellépni Brüsszellel szemben, mert Brüsszel a háború folytatását akarja, mi pedig békét akarunk. Brüsszel migránsokkal akarja elárasztani Európát, mi pedig meg akarjuk állítani a migrációt. Brüsszel a normalitástól teljes mértékben elrugaszkodott ideológiákat próbál ránk erőltetni, mi viszont a józan ész forradalmát hajtjuk végre. És Brüsszel extra gyorsan be akarja nyomni Ukrajnát az Európai Unióba, mi meg ellenállunk Európa tönkretételének" - sorolta.

A miniszter kitért a kétoldalú kérdésekre is, és megerősítette, hogy a magyar és az osztrák patrióták is érdekeltek a két ország együttműködésének lehető leggyorsabb fejlesztésében, amit hazánk részéről az is indokol, hogy Ausztria a legfontosabb kereskedelmi és beruházási partnerek közé tartozik.

"Ugyanakkor világos, hogy ebbe a jó kapcsolatrendszerbe szerintünk nem fér bele egymás kioktatása, nem fér bele a beavatkozás a másik belpolitikai kérdéseibe, nem fér bele a másik minősítgetése, nem fér bele az, hogy ha törvényalkotási, szuverén parlamenti munkát bírálnak a határ túloldaláról. És főleg nem olyan politikai erők részéről, amelyek a népakaratot semmibe véve, trükkök százaival - hogy a klasszikust idézzük - érték el azt, hogy egy parlamenti választáson győztes, legnagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkező, legtöbb szavazatot gyűjtő párt ne vehessen részt a kormány munkájában" - húzta alá.


Szijjártó Péter az ukrajnai tűzszünetről szóló szerdai londoni egyeztetésekkel kapcsolatban feltett újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a kormány álláspontja változatlan, amelynek értelmében minden békeerőfeszítést és tárgyalást támogatnak, mert a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren, csakis diplomácia útján.

Továbbá megerősítette, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vesz Ferenc pápa temetésén szombaton Rómában. "A kormány képviselete tekintetében egyelőre nem tudok önnek ehhez képest többet hozzátenni sem a temetésen, sem pedig az addig sorra kerülő olyan eseményeken való részvétel kapcsán, (…) de természetesen amint az erről szóló döntések megszületnek, a nyilvánosságot azonnal tájékoztatni fogjuk" - tudatta.

MTI

2025. április 22. 17:26
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Sokadszor fordul elő, hogy Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál: luxusnyaralással, urizálással vádolja a kormán...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Az ukrán zászló napján Európa-szerte kiemelt figyelmet kapott a háború sújtotta ország szimbóluma. Von der Leyen leg...