Szijjártó: a liberális mainstream "globális fake news" támadást indított Magyarországgal szemben

 Ma már a nemzetközi politikai vitákat a liberális mainstream a lehető legkevésbé a tények talaján vívja meg, egész egyszerűen globális fake news támadást indítottak Magyarországgal szemben - reagált a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvényt ért kritikákra a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

 Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "mindaz, amit mondanak, hazugság, mindaz amit mondanak, semmilyen összefüggésben nincs azzal a törvénnyel, amelyet a gyermekek védelmének érdekében fogadtunk el".
A magyar gyermekek védelméről szóló törvény kimondja - tette hozzá -, hogy egyrészt meg kell védeni a gyermekeket a pedofiloktól, másrészt a szülők kizárólagos joga a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése.
Kijelentette: az, amit a liberális mainstream állít erről a törvényről, hogy egyes társadalmi csoportokat diszkriminálna, hazugság.
Azzal összefüggésben, hogy a német-magyar Európa-bajnoki futballmérkőzés és az uniós csúcs is részben erről szólt, azt mondta, évek óta világos: a liberális mainstream nem képes elfogadni, hogy Magyarországon a magyar emberek felhatalmazása alapján működő, a nemzeti érdeket első helyre helyező patrióta kormány van, amely "dacára annak, hogy szembemegy a liberális mainstreammel, sikeres".
Hozzátette: három egymást követő parlamenti választást nyertek, a világjárványt megelőzően Európa egyik leggyorsabb gazdasági növekedési ütemét érte el Magyarország, és a pandémiára adott válaszok tekintetében Európában "mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból a legsikeresebbnek bizonyult".
Szijjártó Péter szerint "ezt nem képesek elviselni, minden létező törvényünkbe azonnal belekötnek", már akkor, amikor még magyar nyelven sem elérhető a jogszabály, ezzel leleplezik önmagukat, "a támadások egyértelműen politikai alapúak és egyértelműen hazugságon alapulnak".
A külgazdasági és külügyminiszer példátlan incidensnek nevezte, hogy péntekre virradóra egy órán keresztül szivárvány fényfestést vetített az Amnesty International a hágai magyar nagykövetség épületére, mint mondta, "a helyi hatóságok asszisztálása, sőt támogatása mellett".
Értékelése szerint ez teljesen szembemegy a nemzetközi joggal és a diplomáciai gyakorlattal. A fogadó országnak minden ország nagykövetségét meg kell védenie minden inzultussal szemben - hangsúlyozta -, hozzátéve, hiába kérték a holland hatóságokat, hogy előzzék meg a történteket, nem tették meg.
A gyermekvédelmi törvénnyel összefüggésben azt mondta: "kikérem magamnak hogy NGO-k, meg ki tudja, ki által finanszírozott, ki tudja, milyen szervezetek neveljék a gyerekemet a szexuális orientációjával kapcsolatban".
Hozzátette: a gyermekei szexuális orientációjával kapcsolatos nevelése az ő dolga, a szülő dolga, sőt, az ő felelőssége és kizárólagos joga. A törvény ezt rögzíti.
Szijjártó Péter szerint már sokszor előfordult, hogy Magyarország az Európai Unió szabályaival összhangban levő jogszabályt alkotott, de akkor is támadták ezért.
Kitért arra, amit "műveltek a német-magyar futballmérkőzés előtt, miközben mindenki tudja, hogy a történelemben mindig nagyon rosszul sült el, ha politikai ügyeket, ideológiai vitákat a sporttal kevertek össze".
Úgy fogalmazott: hihetetlen volt, hogy ilyen megtörténhet, a 21. században, egy labdarúgó európai mérkőzés előtt "ilyen gátlástalan és gusztustalan politikai botrányt keltettek és Európán belül, egy másik európai országból, Magyarországról érkező szurkolókat folyamatosan provokáltak, miközben zajlott az ideológiai propaganda".
A miniszter a műsorban a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzsről is beszélt. Azt mondta: az első javaslatokat már előterjesztették ezen a héten a kormánynak, és azokat a kabinet el is fogadta. A kutatásfejlesztéssel kapcsolatos beruházások értékhatárát 3 millió euróról 1 millióra csökkentették, már 10 új kutatásfejlesztési munkahely esetében lehet támogatást igényelni - sorolta a miniszter.
Hozzátette: biztosították az exportfejlesztéshez szükséges rugalmasabb jogszabályokat az Eximbank számára, így újabb, a magyar export fejlesztéséhez szükséges utak nyíltak meg, és a magyar vállalatok külföldi beruházásaihoz szükséges támogatási rendszer is létrehozták, valamint a munkavállalással kapcsolatos szabályokat is könnyítették, hogy még több munkahelyet hozhassanak létre.

MTI

2021. június 27. 08:16
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family