
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt sajtóértekezletén megkérdezték a Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter és Elon Musk amerikai elnöki tanácsadó között kirobbant vitáról is, amelynek kapcsán leszögezte, hogy előbbi az egyik "legelvetemültebb, legagresszívabb" háborúpárti politikus Európában.
"És mivel az amerikai kormány jól láthatóan teljes mértékben elkötelezett a béketeremtés mellett, azt hiszem, nem meglepő, hogy egy elkötelezett békepárti és egy agresszívan háborúpárti politikus között akár ilyen szintig is lemegy a vita" - fogalmazott.
"A lengyel külügyminiszter és a jelenlegi lengyel kormány stílusát ismerjük (…) Gyakran állítottak ki már magukról szomorú bizonyítványt az általuk képviselt stílussal és azzal, ahogy szétverik a jogállamiságot Lengyelországban. Úgyhogy én azt gondolom, törvényszerű volt, hogy egyszer bekövetkezik egy ilyen stílusú eszmecsere is az interneten" - tette hozzá.
Majd abbéli reményét fejezte ki, hogy sikeresek lesznek az Egyesült államok erőfeszítései, és a lengyel diplomácia vezetőjéhez hasonló háborúpárti politikusok nem tudják aláásni a béketárgyalásokat.
Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva aláhúzta, hogy Ukrajna esetleges csatlakozása az Európai Unió számára ma mind biztonsági, mind gazdasági szempontból tragikus következményekkel járna.
Szavai szerint a közösség ezzel gyakorlatilag importálná a háborút, ráadásul - mint rámutatott - arra is emlékezni kell, hogy az ukrán gabonatranzit engedélyezése mennyire nehéz helyzetbe hozta a közép-európai gazdákat.
"Mi ebből nem kérünk, úgyhogy mielőtt az ukránokkal folytatandó csatlakozási tárgyalások elérnék az érdemi fázisukat, a magyar embereknek lehetőséget adunk arra, hogy elmondják, ők mit szeretnének. És a magyar emberek álláspontját fogjuk képviselni az Ukrajna európai integrációjáról folyó vitákban" - húzta alá.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Radoslaw Sikorski Hivatalos Instagram oldala)

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó