A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni globális koalíció külföldi harcosokkal foglalkozó munkacsoportjának ülésén hangsúlyozta, hogy most az ukrajnai háború köti le a nemzetközi figyelmet, de nem szabad elfeledkezni a már korábban keletkezett biztonsági kihívásokról sem, amelyek "egyáltalán nem veszítettek sem a súlyukból, sem az intenzitásukból".
Beszédében rámutatott, hogy a terrorszervezetek az ilyen instabil helyzeteket mindig megpróbálják a maguk javára fordítani, így az IÁ vezetői is újabb európai merényleteket sürgettek az utóbbi időben, ezért is kulcsfontosságú a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktus mihamarabbi lezárása.
Hozzátette, ez abból a szempontból is rendkívül lényeges, hogy az orosz és az ukrán gabonaexportnak jelentős a szerepe számos, egyébként is instabilitásra hajlamos ország élelmiszerellátásában.
"Éhínségek esetén a szélsőséges ideológiák sokkal könnyebben tudnak terjedni, az erőszak felüti a fejét, és ilyenkor részben súlyos elvándorlási hullámok indulnak, részben pedig a terrorizmus legjobb táptalaja jön létre" - figyelmeztetett.
Szijjártó Péter kitért a terrorizmus és az illegális migrációs hullámok közötti összefüggésre is, kiemelve, hogy a merénylők könnyen meg tudnak bújni az ellenőrizetlenül érkező emberáradatban.