
Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán
A hőgyészi óvodában verés nyomait vették észre egy öt és fél éves kislányon az óvónők. A gyerek az édesanyjától nagymamájához került, akinek egy 70 év körüli férfi volt az élettársa.
A kislány pszichés okok miatt nem volt még szobatiszta, ez nem csak otthon, de az óvodában is probléma volt, a férfi ezt nem nézte jó szemmel, szégyenkezett emiatt és volt, hogy megverte a gyereket.
Emiatt került a vádlottak padjára. Az ügyben hétfőn tartottak előkészítő ülést.
Sértettet több alkalommal a bekakilás miatt nadrágszíjjal, kézzel, illetve játék gumikígyóval a lábán, combján, farpofáján megütötte, karján megragadta
– részletezte a szörnyűségeket Izsákné Csordás Anita ügyész.
A férfi nem tagadta, hogy mit tett nevelt gyerekével. A bíróság most testi sértés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében bűnösnek mondta ki.
A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül egy év szabadságvesztésre ítélte, aminek a végrehajtását egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztette.
A férfinak így nem kell börtönbe mennie. Az ítélet ellen senki sem fellebbezett, ezért az jogerős. A kislányt már újból vér szerinti édesanyja neveli.

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban