
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
Mostantól az ország egészében érvényes az a szabály, hogy koncerteket, filmvetítéseket, edzőtermeket, bevásárlóközpontokat, szállodákat, kávézókat és éttermeket csakis oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel lehet látogatni. A jelenlegi legenyhébb besorolású, sárga színű régiókban elegendő az oltás egyik adagjának felvétele, de a legszigorúbb, vörös kategóriában ezt már csakis azok tehetik meg, akik mindkét dózist felvették. Ugyanez vonatkozik a felsorolt intézmények alkalmazottjaira is.
Az első oltásról szóló igazolások érvényességi ideje 120 napról 30-ra csökkent, a gyógyultsági igazolások 105 napig, a PCR-tesztek pedig 72 órán át érvényesek. A bankok, benzinkutak, állateledel-üzletek, gyógyszertárak és élelmiszerboltok működésére ezek a korlátozások nem vonatkoznak, de bennük is változatlanul kötelező a maszk viselése és a másfél méteres távolság betartása.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatóján arról számolt be, hogy lassul a járvány terjedése Ukrajnában. Szavai szerint negyedik hete csökken az új megbetegedések száma. "Az elmúlt egy hét alatt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma 15 százalékkal, a kórházi kezelésre szoruló betegeké pedig 13 százalékkal csökkent" - mutatott rá. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy újabb járványhullám várható, ezért felszólított mindenkit, aki még nem tette meg, hogy olttassa be magát. Hozzátette, hogy eddig az országban a felnőtt lakosság 44,2 százaléka vett fel legalább egy adag védőoltást, 38 százaléka pedig már mindkét dózist beadatta magának.
Ukrajnában hétfőre az eddig azonosított fertőzöttek száma 4478-cal 3 501 955-re, az elhunytaké 239-cel 88 519-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben csaknem ötezerrel 353 695-re csökkent. Az elmúlt napon 1660 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 11 806 077-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 1 946 987-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Vasárnap 70 797 embert oltottak be az országban.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit