
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Furcsa meglepetésben volt része annak az ausztráliai búvárnak, akit összezavarodott tengeri kígyók vettek üldözőbe. Először köré rajzottak, és nyaldosni kezdték körülötte a vizet, majd köröztek körülötte és megpróbáltak rátekeredni.
A búvár a kígyók szokatlan viselkedését támadásnak vélte és megpróbált gyorsan elúszni a közelükből, ám ekkor utána eredtek és üldözőbe vették a víz alatt. Ez pedig különösen ijesztő volt számára, mert az aipysurus laevis, az úgynevezett olajbogyó – kígyó mérgező és halálos veszélyt jelent az emberre.

Nemrég napvilágot látott egy tanulmány, amely világossá teszi az állatok szokatlan viselkedését – számolt be róla a Mirror.
Valójában nem támadás történt, hanem csupán arról van szó, hogy a párzási időszakban a búvár olyan hím kígyók közé keveredett, akik éppen egy sikertelen párzási kísérlet közepette voltak. Ha a hímek elveszítik a kiszemelt nőstényt, akkor eszeveszetten próbálnak keresni egy újat – árulta el a Rick Shine, az ausztráliai Macquarie Egyetem evolúciós biológusa és hüllőszakértője a Livescience -nek.
A kígyók párzási rituáléjának a része, hogy a nőstény kígyó elúszik a hím elől, aki követi őt. A párzási időszakban a hím példányok meglehetősen izgatottan és zavarodottan viselkednek, és a tanulmány bizonyítja, hogy nem tudnak ilyenkor különbséget tenni a búvárok és a nőstény egyedek között. Amikor tehát a búvár megpróbált elúszni tőlük, azzal még inkább csak felingerelte az állatokat.
Szerencsére nem esett baja és mára tudományost magyarázatot is kapott a vele történtekre.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért