
A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot
A 73 éves Graham Mansfield 2021 márciusában vágta el akkor 71 éves felesége torkát az angliai Hale-ben található otthonukban. A férfi bírósági meghallgatásán elmondta, Dyanne 40. házassági évfordulójuk után nem sokkal tudta meg, hogy négyes stádiumú tüdőrákja van, ezért kötöttek egy úgynevezett „gyilkossági szerződést” arra az esetre, ha állapota rosszabbra fordul. A megállapodás része volt, hogy gyilkosság után Graham magával is végez, de erre már nem került sor, ugyanis annyira sokkolta halott felesége látványa, hogy elájult.
Miután magához tért ő maga jelentette tettét a rendőrségen, amiért letartóztatták. A nyugdíjas repülőtéri poggyászkezelő bevallásai szerint semmi rosszat nem tett: „Szeretetből öltem meg” – mondta akkor.
Az ügyben nemrégiben ítélet született, mely alapján Grahamet két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a manchesteri koronabíróság – írta meg a BBC.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni