Szeptembertől átjárhatóbb lesz a pedagógusképzés

A kormány döntésének értelmében a következő tanévtől rugalmasabbá válnak a pedagógusképzések, ezzel is segítve azokat, akik szívesen választják a pedagóguspályát - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

Hangsúlyozták: a pedagógus-felsőoktatásra jelentkezők száma is alátámasztja, hogy az új pedagógus-életpályáról szóló törvény vonzza a fiatalokat, és igény van a pedagógusképzések átjárhatóbbá tételére.

Mint írták, tavalyhoz képest 67 százalékkal nőtt a pedagógusképzésre felvettek száma, így ősztől 10 514-en kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat, ami az elmúlt hat év legmagasabb száma.

A tanárképzésben a felvételizők száma azoknál a rövidciklusú képzéseknél emelkedett a legnagyobb mértékben, ahol a már meglévő diploma mellett biztosítanak további szakmai és módszertani képzéssel 3-4 félév alatt tanári diplomát - tájékoztattak.

A most megjelent rendelet ezeket a rövidciklusú képzési lehetőségeket bővíti ki, így szeptembertől már egyes alapképzésekre építve is lehet két és három féléves tanári mesterszak sikeres elvégzésével tanári diplomát szerezni, mind nappali, mind levelező tagozaton.

Az eddigi négy féléves újabb tanári oklevelet adó mesterképzésnél, meghatározott tanárszakokon a képzési idő három félévesre rövidül (például matematikatanár, földrajztanár, biológiatanár).

Kitértek arra is, hogy a módosítás szerint bővül azoknak a képzéseknek a köre, amelyekre építve az újabb tanári oklevelet adó képzésben lehet részt venni (többi között gyógypedagógia alapképzés, szociálpedagógia alapképzés).

A fotó illusztráció: MTI/Varga György

Ugyanakkor rövidül az alapképzésre épülő szakmai tanárképzés ideje is. A mérnöktanár, a közgazdásztanár, az agrármérnöktanár, a szociális ismeretek tanára szakon a képzési idő 4 félévről 3 félévre változik azzal, hogy az előzetesen megszerzett szakképző intézményi munkatapasztalat elismerése alapján a tanulmányi idő 2 félév is lehet.

Mindezek mellett az óvodapedagógusok újabb oklevelet adó képzésben két év alatt szerezhetik meg az 1-4 osztály tanítói feladataira feljogosító tanítói szakképzettséget. Ez a módosítás egyben segítséget jelent az óvoda és iskola közötti váltásban a gyermekeknek - állapították meg.

A képzés átalakítása mellett a kormány további jelentős pedagógus-béremeléssel is megbecsültebbé és vonzóbbá teszi a pedagógus életpályát. Amikor Brüsszel kifizeti a Magyarországnak járó forrásokat, megindulhat a jelentős béremelés és a tanárok átlagbére 800 ezer forintra emelkedhet. Az új életpályatörvény szakmai megbecsülést és önálló hivatásrendet is biztosít a pedagógusoknak - hangsúlyozzák a közleményben.

MTI

Korábbi tartalom:

Miniszterelnökség: nehéz szövegértési képességet elvárni a diákoktól, ha az a Pedagógusok Szakszervezeténél is hiányzik

2023. július 29. 08:09
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family