
Orbán Viktor: két út áll előttünk
Szentkirályi Alexandra kifejtette, hogy az elmúlt két napban megbénult a főváros közlekedése, hiába a nyári szünet, óriási dugók nehezítik a budapestiek életét.
Ennek az az oka, hogy Karácsonyék mindent egyszerre túrnak fel és zárnak le. Budapest hét hídjából haton van valamilyen forgalmi korlátozás.
A 4-6-os villamos feltúrva, pótlóbuszok, a Flórián téri felüljáró lezárva és most még a pesti Alsórakpartot is lezárták Karácsonyék a Lánchíd mellé - éjjel-nappal
– emelte ki Szentkirályi Alexandra.
Hangsúlyozta, hogy ezt egyszerűen nem bírja el Budapest. Úgy fogalmazott, mintha a Tisza-Karácsony városvezetésnek az lenne a célja, hogy ne tudjon senki közlekedni Budapesten.
Sikerült a nyári iskolai szünetben még nagyobb dugót csinálni mint tanítási időben. Ez egészen elképesztő.
A budapestiek közlekedni akarnak, időben beérni a munkahelyükre, odaérni a gyerekükért, egyszerűen csak békében élni az életüket.
Ez a főpolgármesternek és a városvezetésnek az elsőszámú kötelessége. Nem az, hogy valamivel állandóan szivassa őket
– jelentette ki a fideszes politikus.
Zárásként a Fidesz javaslatát is ismertette.
Egyszerű: a rendkívüli közlekedési káosz orvoslására, napközben nyissuk meg a forgalom előtt a Lánchidat és a rakpartot!
– javasolta Szentkirályi Alexandra.

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval