
Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné
Szentkirályi Alexandra az elmúlt hetekben Kőbányán, Újpesten és Kispesten, legutóbb pedig Rákosmentén járt, hogy a polgármesterrel és az országgyűlési képviselővel egyeztessen a kerület legégetőbb problémáiról.
Azt látom, Karácsony Gergelynek és a Tisza Pártnak Budapest csak a körúton belül létezik, Kőbányára, vagy Rákospalotára csak túrazsákkal járnak, ha járnak
– fogalmazott egy pénteken közzétett videóban a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki szerint egyértelmű, hogy cserben és magukra hagyták a külső kerületekben élő budapestiek.
Mint mondta, egyedül a kormányzó pártok hallották meg a külváros hangját, de ezt most új szintre emelik, és januárban végigjárják az összes peremkerületet, illetve már az idei utolsó ülésen a Közgyűlés élé viszik, hogy a jövő évi költségvetésben jusson nagyobb szerep a külváros fejlesztésének.
Ez így nem mehet tovább
– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval

Orbán Viktor: Ha egy országnak nagy a szíve - videóval

Magyar Péter és a Tisza Párt kettős mércéje: pride igen, Bors nem

Orbán Viktor szívmelengető gesztust tett: 80 ezer ember kereste a kisfiút, aki eltűnt a tömegben

Hidvéghi Balázs: Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza megszorító csomagjáról

Orbán Balázs: A következő időszakban az európai integráció történetének egyik legrizikósabb időszakára készülhetünk

Leleplezte a háborúpárti propagandát Donald Trump hírszerzési főnöke

Orbán Viktor mellett állnak az erdélyi magyarok

Tölgyessy Péter: Hatalmas csalódás vár Magyar Péter támogatóira