Szentkirályi: Karácsonyék oldaláról az egész rákosrendezői ingatlanmutyi bűzlik

Az elmúlt évben nem hallottunk mást, csak azt, hogy a fővárosnak semmire nincs pénze. Most pedig valahonnan előrántottak 50 milliárd forintot és a háttérben meg is jelentek azok a baloldali üzleti körök, akik korábban már a Városháza eladási ügy főszereplői is voltak. Mutyiznak, mert kell a pénz a 2026-os kampányra – fejtette ki Szentkirályi Alexandra pénteki videójában.

A fővárosi Fidesz vezetője kiemelte, hogy neki ez az egész ügy nagyon bűzlik. 

Az elmúlt hónapokban folyamatosan azzal ütöttek vissza bármilyen előterjesztésünket, legyen szó külvárosi útfelújításról, hajléktalan ellátás fejlesztéséről, P+R parkolók építéséről, hogy a fővárosnak nincsen pénze. Most meg hirtelen több tízmilliárd forintot találtak erre a célra

– mondta Szentkirályi Alexandra.

Kiemelte, hogy igazából arról van szó, hogy ahelyett, hogy valami érdemi beruházás történne végre ennyi év után egy ilyen területen, ahelyett most azt látja, hogy igazából ugyanazok a körök, akik már egyszer a városháza eladás kapcsán is megjelentek, ugyanazokkal a nevekkel, azok most erre területre szeretnék rátenni a kezüket. 

Meg kell nézni, hogy miket mondanak az elmúlt napokban Karácsony Gergely, illetve Kiss Ambrus, aki most éppen a főigazgató volt főpolgármester-helyettes, azt mondják, hogy ők befektetőket fognak keresni erre a területre. Nem az van, hogy ők parkvárost, meg minden mást akarnak itt, hanem egyszerűen azt akarják, hogy ez a befektetői csoport kapja meg ezt a területet, ezt a zsíros falatot Budapesttől, annak reményében, hogy majd ők 26-os kampányban ebből valamit finanszírozást kapjanak cserébe

– hangsúlyozta a Fidesz fővárosi vezetője.

A címlapfotó illusztráció (MTI)

2025. január 31. 17:51
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...