
„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg
Szentkirályi Alexandra csütörtökön a közösségi oldalán a rendkívül súlyos budapesti droghelyzetre világított rá. Soha nem volt még ilyen olcsó és könnyen elérhető a kábítószer, a főváros vezetésének pedig egy láthatóan drogpárti, és nem drogellenes drogstratégiája van.
A Fidesz budapesti frakcióvezetője rámutatott, aktivisták írták, akik azért lobbiznak benne, hogy szabadabb és kényelmesebb legyen a kábítószer fogyasztása a városban élők adóforintjain.
És hogy mit is akarnak Karácsonyék? Feladatként szabják meg, hogy a fiataloknak a szórakozóhelyeken kényelmes drogszobákat biztosítsanak, továbbá megvizsgálják a kábítószerüket, majd visszaadják nekik
– részletezte Szentkirályi Alexandra.
Hozzátette, így a szülők sem tudhatják biztonságban gyerekeiket, ha a Főváros még támogatja is a drogozást, és a fiataloktól is aligha elvárható, hogy nemet mondjanak.
A politikus kijelentette, a budapesti Fidesz a megelőzésben, a dílerek iránti zéró toleranciában, valamint a teljes felépülés támogatásában hisz, ezért a Közgyűlés elé terjesztik, hogy haladéktalanul töröljék el a jelenlegi drogstratégiát, és társadalmi egyeztetés után, szakmai szervek bevonásával alkossanak meg egy újat.
Védjük meg a gyerekeinket! A drog öl, gyorsan is, és lassan is. A Főváros drogpolitikája pedig csak asszisztál ehhez, nem megelőzi azt
– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet