
Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje közösségi oldalán azt írta: a fővárosnak még hét hónapig tartott volna, hogy a BKK és a BKV dolgozói megkapják a kedvezményes lehetőséget.
Nekünk Lázár János miniszter úrral csak 14 nap kellett
- hangsúlyozta, hozzátéve: a fővárosi dolgozók egy évre 1250 forintért korlátlanul használhatják a vonatokat és buszokat országszerte.
"Megígértük, megcsináltuk! Nem vártunk sem karácsonyig, sem Karácsonyra" - jelentette ki Szentkirályi Alexandra.
Hozzátette: az intézkedés 15 ezer embert érint, "akiknek nem lehetünk elég hálásak."
Szentkirályi Alexandra szerint "ebből is látszik, hogy Budapestnek olyan főpolgármesterre van szüksége, aki Gyurcsány ügyei helyett a budapestiek ügyeit intézi."
"Váltsuk le Karácsonyt!" - zárta bejegyzését a kormánypárti jelölt, amit az MTI szemlézett.
Címlapfotó: Szentkirályi Alexandra hivatalos Facebook oldala

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik