
Itt a nagy lebukás: hazudott a Medián, és nem is tagadják
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta: Immár egy éves a 25 év alattiak szja-mentessége, mellyel az állam jelentős adóbevételekről mondott le, azonban a kormány a „szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben is” megőrzi a fiatalok szja-mentességét.
Mostantól a 30 év alatti anyukák is részesülnek ebből a kedvezményből, ez tízezreket érint, akik emellett minden egyéb családtámogatásra is jogosultak.
Magyarországon még soha nem volt olyan, hogy a fiatalok ennyi adókedvezményt kapjanak – hangsúlyozta a kormányszóvivő. Rámutatott, hogy az intézkedéssel egy nő pályakezdő korától 30 éves koráig teljesen jövedelemadó-mentes lehet.
A kormány az szja-mentességgel szeretné támogatni a fiatalokat, ami egy bruttó 500 ezer forintos átlagfizetésnél 119 ezer forintnyi nettó pluszt jelent. Havonta átlagosan 327 ezren veszik igénybe a kedvezményt.

Itt a nagy lebukás: hazudott a Medián, és nem is tagadják

Orbán Viktor: Megemeltük a terrorfenyegetettség készültségi szintjét + videó

„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Orbán Viktor bemutatja: szombati menü kolis módra + videó

Esztergom polgármestere a Háborúellenes Gyűlésen: védjük meg az eredményeinket a jövőben is

Deák Dániel: A Fidesz mozgósítási tartalékai nagyobbak, a Tisza elérte az üvegplafont

Orbán Viktor: Komárom-Esztergomban a cél a háromharmad + videó

Orbán Viktor kijelentette, ha az olaj megáll, a rezsicsökkentésre sem lesz pénz + videó

Orbán Balázs: Elég a zsarolásból!

Orbán Viktor: Az iráni háború miatt a Barátság kőolajvezeték fontossága kétszeresére nő + videó

Nézőpont Intézet: a többség szerint Ukrajnának kell engednie az olajvitában

Orbán Viktor: Nekünk április 12-én egyszerre kell legyőzni a Tiszát, Zelenszkijt, és Ursula von der Leyent