
,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett
Szentkirályi Alexandra a videóban emlékeztetett: a magyarok két éve élnek együtt a háborúval, és annak minden gazdasági következményével, valamint kilenc éve az Európába irányuló tömeges migrációval, és annak is minden következményével. "Egyik sem a mi döntésünk volt, mégis érint bennünket, magyarokat is" - fogalmazott.
Ezért ugyan nehezített pályán, de a kormány az új évre is tartja a céljait - jelentette ki a kormányszóvivő hangsúlyozva, hogy megvédik Magyarország békéjét és biztonságát, valamint a magyar gazdaságot és a magyar emberek munkahelyét is a háború és a migráció következményeitől.
Hangsúlyozta: a kormány továbbra is kiemelten támogatja a magyar vállalkozásokat, a munkahelyteremtő beruházásokat, és megszigorította a külföldiek munkavállalását.
A kormány nemcsak megvédi a családtámogatásokat és a családi adórendszert, hanem elérhetővé tették a csok pluszt, amely minden eddiginél nagyobb támogatást biztosít az otthonteremtéshez - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra. Emellett emelkedik a falusi csok és a babaváró összege, és kitartanak a gyermekvédelmi törvény mellett is.
Az időseknek januárban hat százalékkal emelt nyugdíjat, februárban emelt összegű 13. havi nyugdíjat fizetnek - tette hozzá.
A kormányszóvivő rámutatott "minden brüsszeli és egyéb támadás ellenére" is biztosítják Magyarország biztonságos energiaellátását, gázellátását, a lakosság rezsicsökkentett árait, és az ország halad afelé, hogy minél több zöld energiája legyen.
Szentkirályi Alexandra az európai parlamenti és az önkormányzati választásokról szólva megjegyezte: "2024-ben fontos döntések is várnak ránk, dönteni fogunk a magyar falvak, városok és Európa sorsáról is".
A magyarok erejére, bátorságára, összefogására idén is nagy szükség lesz ahhoz, hogy ahol kell, ott változást érjenek el - jelezte a szóvivő boldog új évet kívánva a magyaroknak és Magyarországnak.
MTI

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst