
Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott
Mint mondta, "adtunk egy esélyt, de Magyar Péterék azt is eljátszották. Adtunk egy esélyt, hogy a Tisza fővárosi közgyűlési képviselői elhatárolódjanak párttársuk, Gerzsenyi Gabriella brüsszeli szavazatától".
A régóta a bizottságnál dolgozó bürokrata ugyanis megszavazta az energiaügyi bizottságban a rezsicsökkentés eltörlését, korábban pedig ezt írta: "számtalanszor leírtam jómagam is még brüsszeli tisztviselőként, hogy a rezsicsökkentéssel maga alatt vágja a fát az ország, véget kell neki vetni. Hasztalan." - idézte fel Szentkirályi Alexandra.
Elmondta: "határozott kiállást javasoltunk nekik EP képviselőjük nyilatkozata ellen, egyben azt kértük a fővárosi közgyűléstől, hogy álljunk ki a rezsicsökkentés megvédése és fenntartása mellett. De ők erre csak azt tudták mondani, élen a Tisza Párttal, hogy nem támogatják ezt a javaslatunkat, le is szavazták".
A magyarok fizetik Európa messze legalacsonyabb rezsiköltségeit, százezreket spóroltak a családok a rezsicsökkentéssel. A Tisza Párt Magyar Péterrel az élen ennek vetne véget Magyarországon és Budapesten is, ezt már másodjára bizonyították a szavazatukkal, "papírjuk van róla" - mondta a kormánypárti politikus.
"Mi kiállunk a budapestiekért, megvédjük a rezsicsökkentést, mert Budapest ennél többet érdemel" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
MTI
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen

Engedélyt adott Orbán Viktor - Pólókon és bögréken a firkája

Szijjártó Péter: a szankciók alóli mentesség érvényben van, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Donald Trump az amerikai elnök

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések, fókuszban a nyugdíjasok + videó

Rétvári Bence: Brüsszel Magyarországból bevándorlóországot akar csinálni

Megfutamodott Magyar Péter

Teltházas lesz a győri Háborúellenes Gyűlés, kiderült, kik a fellépők

Menczer Tamás: Bódis Kriszta elárulta, a Tisza Párt szerint a bevándorlás nem lényeges