
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának
A budapesti Fidesz vezetője kifejtette, hogy a fiatalokat komolyan terheli a kollégiumi férőhelyek szűkössége, nem ritka a kétszeres túljelentkezés sem. Pedig Karácsony Gergely főpolgármester a 2019-es programjában külön programpontot szentelt a kollégiumi férőhelyek támogatására.
Ehhez képest a budaörsi úti, eredetileg több száz fő befogadására alkalmas kollégium évek óta üresen áll. A főváros pedig szokás szerint nem tesz semmi, sőt árulja a tulajdonában lévő épületet. Ahelyett, hogy felújítanák, vagy más lakhatási célú funkciót találnának neki, egyszerűen elkótyavetyélnék. Nagy fordulat ez ahhoz képest, amit Karácsony a korábbi programjában mondott
– részletezte Szentkirályi Alexandra.
A videó zárásaként úgy fogalmazott, hogy Karácsonyék azt ígérték, hogy megszüntetik a lakhatási válságot Budapesten, de ezek csak ígéretek és szlogenek voltak egymás hegyén-hátán, közben pedig nem történt semmi.

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó