
Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is
A magyar jogi elemzőintézet vezetője a Republicans for National Renewal (Konzervatívok a Nemzeti Megújulásért) nevű szervezet eseményén kifejtette, hogy a világ a konfliktusok új korszakába lépett, amelyben az egész nyugati civilizáció sorsa forog kockán. A konfliktusok között említette az ukrajnai háborút, amely újabb hidegháborúval és gazdasági visszaeséssel fenyeget, valamint kihívásnak nevezte, hogy a nyugati világon belül a radikális baloldal "a társadalmak alappilléreit ássa alá."
Az Alapjogokért Központ főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy háború helyett békére, töredezettség helyett összekapcsoltságra, és blokkok helyett együttműködésre van szükség, valamint a nemzetközi konzervatív konszenzus megteremtésére. Megfogalmazása szerint Magyarország büszke arra, hogy "politikai erőmű" lehet a "liberális rémálom", a nemzeti mozgalmak nemzetközi összekapcsolásának megvalósításában.
Szánthó Miklós szombaton felszólal a CPAC (Conservative Political Action Conference) zárónapján is. A csütörtökön kezdődött konferencián az amerikai konzervatívok vezető személyiségei tartanak beszédet, fejtik ki véleményüket és vitáznak az Egyesült Államok politikai életének legvitatottabb témáiról az ország fővárosában Washingtonban. A konferencia záróbeszédét Donald Trump volt elnök tartja.

Kép forrása: Szánthó Miklós hivatalos Facebook oldala

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Kocsis Máté: A Tisza programja olyan, mint egy ukrán kaparós sorsjegy, amelyen jellemzően az ukrán állam nyer

Orbán Viktor: Megharcoltuk, amit megkövetelt a haza + videó

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni