Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szerbia és Magyarország stratégiai partnerek a védelmi együttműködés területén is

A katonai együttműködés még sose volt ilyen erős a két ország között; ez derül ki a két fél által aláírt, a 2025-ös évre vonatkozó együttműködésről szóló megállapodásból is - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Belgrádban.

A tárcavezető közölte: "a mai gyorsan változó, bizonytalan nemzetközi környezetben kiemelten fontos, hogy a térség stabilitása érdekében szomszédos országokként Szerbia és Magyarország folyamatosan és magas szinten konzultáljon". Hozzátette: "hazánknak a szomszédos nem EU- és NATO-tagállamok közül a legintenzívebb kétoldalú védelmi és katonai kapcsolata Szerbiával van", és Magyarország is hozzájárul a szerb haderő korszerűsítéséhez.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, hogy egyre erőteljesebb az együttműködés a két védelmi minisztérium és haderő között, Szerbia és Magyarország stratégiai partnerei egymásnak, és ezt 2023 óta a védelem és a katonai együttműködés területére is kiterjesztették.

A miniszter közölte, hogy a kedden aláírt dokumentum értelmében "a 2025-ös évben összesen 79 közös programot hajtunk végre", ilyen például a flottillakiképzés, az önkéntes tartalékos állomány részére szervezett többnemzeti békeműveleti harcászati gyakorlat, illetve lövészkiképzés. Rámutatott, hogy ezek a programok "hozzájárulnak a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséhez, és biztosítják a közös célok megvalósítását a védelmi és katonai területen".

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívta a figyelmet arra, hogy "Magyarország elkötelezett a Nyugat-Balkán békéje és stabilitása iránt, amelynek egyik kulcsszereplője Szerbia". Hozzátette, hogy Magyarország továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az Európai Unió nem lehet teljes a Nyugat-Balkán, így Szerbia nélkül. "A hiteles és érdemi bővítési politika évtizedekre visszamenő stratégiai célunk, ennek megfelelően a 2024-es európai uniós elnökségünk egyik fő prioritása is ez volt. Magyarország minden politikai és szakmai segítséget megad a csatlakozási folyamat mielőbbi megvalósulásához" - szögezte le.


A tárcavezető végül kiemelte, hogy a Nyugat-Balkán jelentőségét mutatja Magyarország nemzetközi katonai szerepvállalása is, hiszen Magyarország "a kezdetektől fogva aktív részese a KFOR- és EUFOR-műveleteknek, mindkét műveletbe parancsnokot és több száz katonát adott". Emellett Budapest következetesen kiáll a daytoni békeszerződés mellett - tette hozzá.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a közös sajtótájékoztatón szintén rámutatott, hogy a környező országok közül Szerbiának Magyarországgal van a legintenzívebb védelmi kapcsolata. Mint mondta, a két ország közötti stratégiai kapcsolat egyik legfontosabb pontja az átfogó védelmi együttműködés.

Kiemelte, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek köszönhetően 1999-ben a NATO nem tudott szárazföldi támadást indítani az akkori Jugoszlávia ellen. Rámutatott, hogy 26 évvel később a két félnek lehetősége van arra, hogy nagyon közeli stratégiai kapcsolatot építsen ki egymással, és tovább mélyítse ezt az együttműködést, amely közelebb visz egy magyar-szerb katonai szövetséghez. Mint mondta, Szerbia sokat tanulhat Magyarországtól, és Belgrád bizonyos harcászati eszközök iránt is érdeklődik.

Aleksandar Vucic megköszönte Magyarországnak, hogy nemcsak a jó időkben, hanem a nehéz időszakokban is Szerbia mellett állt, és közölte, hogy Budapest is mindig számíthat Belgrád támogatására.

Rámutatott, hogy energetika tekintetében is megbízható partnere egymásnak Szerbia és Magyarország, illetve a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom is évről évre nő.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2025. április 01. 17:11
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Újabb drámai előrejelzés: Kiadták a riasztást
Ha teheti, ne induljon útnak!
Esküvőre készülhet Szandi lánya, árulkodó fotó látott napvilágot
Februárban volt a lánykérés.
Lezárták az Óbudai-szigetet
Életveszélyes ott tartózkodni jelenleg.
Orbán Viktor brutális adatokat közölt: rengeteg háztartás maradt áram nélkül
A helyreállítási munkálatokon már dolgoznak.
Végre a pihenésé a főszerep: Így vakációzik Visváder Tamás és családja
Mozgalmas napok állnak mögöttük, de ez még csak a kezdet.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.