
Menczer: ha a Török Áramlaton nem jön orosz gáz, akkor a magyar családok és a gazdaság energia nélkül marad
Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott, a NATO álláspontja lényegében fedi a magyar álláspontot a tekintetben, hogy Magyarország és a NATO sem sodródhat bele a háborúba. Magyarország és a szövetség sem szállít halált okozó eszközt ebben a konfliktusban, ahogy Magyarország és a NATO mint szervezet is küzd az eszkaláció ellen. Ugyanakkor számos NATO-tagállam háborús retorikát folytat. Ezzel szemben Magyarország határozottan kiáll amellett, hogy a konfliktusban azonnali tűzszünetre, a béketárgyalások megkezdésére és a lehető leghamarabb békére van szükség. Ez kisebbségi álláspont, de érezhetően változik a hangulat - hangsúlyozta a politikus.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint látszik, hogy a katonai megoldás, amit mindkét oldal forszíroz, nem vezet eredményre. A vilniusi NATO-csúcstalálkozón Ukrajna nem kapott meghívást a szövetségbe, mert sem az ország, sem a helyzet nem áll készen erre. Ukrajna szuverenitása súlyos veszélyben van, részben azért, mert háborúban áll. Egy háborúban álló ország pedig berángatná az egész szövetséget a konfliktusba - mondta a miniszter.
A politikus elmondta, Magyarország a háború közepette is fejleszti haderejét: a katonai kiadások idén és - a kormánypártok többségi szavazatával elfogadott költségvetés szerint - jövőre is elérik a GDP 2 százalékát. Ezt - bár NATO-alapelv lenne - az európai országok döntő többsége meg sem próbálta teljesíteni. Hozzátette: NATO-elvárás az is, hogy a katonai költségvetés 20 százalékát kifejezetten fejlesztésre fordítsák, Magyarországon ez az arány már évek óta sokkal magasabb. Ez visz minket egyre közelebb ahhoz, hogy a magyar haderő képes legyen megfelelő elrettentő erőt felmutatni, és közben növeljük a nemzet ellenálló-képességét is - mondta a miniszter.
Szavai szerint egyre több ember ismeri fel a haza fegyveres védelmének fontosságát. Mint mondta, "a békéhez erő kell", ezért fontos, hogy az ezzel járó költségvetési terhet vállaljuk, hogy kiváló altiszteket, tiszteket képezzünk, hogy területvédelmi rendszert állítsunk föl. Ezek a lépések mind abba az irányba mutatnak, hogy "a nemzeti ellenálló-képességünk és ezen keresztül az elrettentő erőnk fennálljon" - mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a magyar haderőfejlesztés nagyon jó időben, évekkel ezelőtt elkezdődött. Ez nem pusztán az eszközök beszerzését jelenti, legalább ennyire fontos a szervezeti átalakulás, és a változás az identitásbeli gondolkodásmódban. A magyar haderő a jövőben két komponensen nyugszik: a hivatásos katonákból álló, az országban támaszpontszerűen jelenlévő high-tech eszközökkel felszerelt professzionális hadseregen, valamint a területvédelmi ezredeken és területvédelmi parancsnokságon, amely döntően tartalékos katonákból fog állni.
Forrás: MTI

Menczer: ha a Török Áramlaton nem jön orosz gáz, akkor a magyar családok és a gazdaság energia nélkül marad

A Spiegel már 2024-ben megírta, hogy az ukránok a Török Áramlatot is meg akarják támadni

Kijev már tucatnyi támadást hajtott végre különböző gázvezetékek ellen, beleértve a Török Áramlatot is

Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét

Rogán Antal: nem szabad válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket hoznak

Szijjártó: a szerb hatóságok olyan terrortámadást előztek meg, amely ellehetetlenítette volna a magyar földgázellátást

Pilkington: Bizarr összeesküvés-elméletet gyárt a lehallgatási botrányban érintett „újságíró”

Rendkívüli: Orbán Viktor üzent a védelmi tanács ülése után

Kivezényelték a katonákat, ők védik majd a gázvezeték magyarországi szakaszát - videóval

Menczer Tamás: Aki nem Magyarországot tartja az elsőnek, ne legyen katona - videóval

Dömötör Csaba: Az Északi Áramlat felrobbantása is megrendezett volt?

Orbán Balázs is megszólalt a Török Áramlat elleni támadás kapcsán