Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország

Magyarország jelenleg az egyik, ha nem a legbiztonságosabb hely a bolygón - jelentette ki a honvédelmi miniszter Budapesten csütörtökön.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az V. Budapesti Demográfiai Csúcs nyitónapján a Háború és béke - a biztonság aspektusai a családok szemszögéből című beszélgetésen hangsúlyozta: az emberek itt biztonságban voltak, vannak, és egyre inkább azért is érkeznek ide, hogy ezt a biztonságot élvezzék, de ezen folyamatosan dolgozni kell, a kormányzat munkájának nagy része, hogy ennek a módját megtalálja.

A honvédelmi miniszter szólt arról is, hogy a magyar családok "enyhe, elhúzódó sokkhatás alatt állnak" az orosz-ukrán háború kitörése óta, a mai generációknak "példátlan kihívásokkal" kell szembenézniük a fegyveres konfliktussal összefüggésben, és Magyarország ki akar maradni a háborúból, álláspontja szerint azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Kiemelte, a Krím félsziget annexiója, a koronavírus-járvány, a Brexit, a nyugati országokban elkövetett terrortámadások "aláásták az általunk ismert világot", és növelték az emberek bizonytalanságát.


Úgy fogalmazott: "Ezek mind összeadódtak, és a végső sokkot természetesen a háború kitörése okozta, hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak az egyén, hanem a családok, a közösség lelke és elméje is érintett legyen."

A miniszter véleménye szerint Magyarország két nagy blokk kereszttüzében áll a kultúra, a tudomány, a politika kapcsolódási pontjaként, és úgy érzi, a blokkok közé ragadt, ezért is emlegeti, hogy "a háborúnak meg kell állnia".

A legnagyobb kihívás, hogy biztonságban maradjunk és a család egységét megtartsuk

- jelentette ki.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf feltette a kérdést, miként lehet a nemzeti ellenállóképességet erősíteni, és a társadalom minél szélesebb rétegének a tudatosságát erősíteni arra vonatkozóan, hogy "ez az új realitás, ez az új valóság", és "bár borzalmasan hangzik", szükség esetén a társadalom egy részének vagy mindenkinek részt kell vennie egy biztonsági, vagy akár háborús erőfeszítésben.

Kitért arra, hogy ebben sokat segít a "mindennapi hazafiság", a fegyveres erők átszervezése, a katonák magyarországi és nemzetközi segítsége katasztrófahelyzetekben, mentéseknél, az egyenruha megbecsültségének növelése, valamint a néhány iskolákban kísérleti jelleggel elindult honvédelmi oktatás.

Szükség van a családokra és a családok tudatosságára, hogy a biztonságuk a saját kezükben is van, és ha (...) együtt járunk ezen az úton, akkor sikerülni fog

- mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

II. Efrém Ignác, a Szír Ortodox Egyház pátriárkája annak a véleményének adott hangot, hogy "a háború nem olyan, amit Isten szeretne erre a világra".
A háború sok szempontból összezúzza a családokat, ezért mindent meg kell tenni a békéért - jelentette ki.

Kitért rá, hogy Szíriában a fiatalok a 7-9 évnyi katonai szolgálat miatt a legértékesebb éveiket vesztették el, nem tudtak családot alapítani, munkát vállalni, beteljesíteni reményeiket, vágyaikat, sokan segélyből élnek vagy kivándoroltak, utóbbiak egy részét az út során kirabolják, vannak, akik meghalnak az út során.

A háború következtében csak a fiatalok közül több százezren hagyták el az országot, ami amellett, hogy nagy erőforrás-veszteség, felveti a hátrahagyott idős szülők ellátásának problémáját is - mutatott rá.

Jelezte, nőtt a válások száma, mert a kivándoroltak új életet kezdenek, vagy elhúzódik a családegyesítés, az otthon maradottak feladják a reményt.

Az egyház foglalkozik a hátrahagyottakkal az egészségügyi ellátás, az oktatás és a munkahelyteremtés tekintetében, de erőforrásai korlátozottak, ezért a külföldi szervezetek, köztük a Hungary Helps Program komoly támogatást jelent - tette hozzá.

II. Efrém Ignác hangsúlyozta, hogy a remény fontos, de nem elég, "együtt kellene járnia bizonyos intézkedésekkel" egy szankciókkal sújtott, rossz gazdasági helyzetű országban, ahol magas infláció, alacsony bérek nehezítik a megélhetést.


A békéért, az együttműködésért kell dolgozni, de egyedül Magyarország és a Vatikán beszél a békéről, a többiek inkább fegyvereket küldenek - mondta.

Christiaan Alting von Geusau, a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának holland elnöke arról szólt, hogy kormányok világszerte próbálják pénzügyileg segíteni a családokat, de pusztán pénzzel nem lehet megoldani a problémákat, koherens családpolitikára is szükség van.

"Néhány évtizeddel ezelőtt ideológiai háború indult a természetes családmodell ellen, amelyben mindenfajta fegyvert bevetnek" - jelentette ki.

Hozzátette, ezt csak akkor lehet megfordítani, "ha visszavesszük a kezdeményezés jogát az oktatásban", és jó példával járnak elöl azok, akiknek van családjuk.

Christiaan Alting von Geusau szerint a nyugati társadalmakban a jog uralma helyett az érzések világába léptek át, a tudományon és a bizonyítékokon alapuló intelligens vitakultúra szükséges ahhoz, hogy "visszaállíthassák az alapvető jogok helyes értelmezését".

Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő azt mondta, hogy minden a Közel-Keleten kezdődött: a nagy monoteista vallások, a családi értékek, "és a megváltás is" a Közel-Keletről jön majd.

Magyarázata szerint azért, mert a közel-keleti élet alapvető eleme a törzs, a törzs alapja pedig a család. Emellett a Közel-Kelet "importálta az összes ideológiai hulladékot a Nyugatról: kommunizmust, fasizmust, szocializmust, de a woke-ideológiával kapcsolatban azt mondta, ezt tartsák a saját otthonaikban, ne hozzák a Közel-Keletre".

Forrás: MTI

2023. szeptember 15. 08:06
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.