
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Szalay-Bobrovniczky Kristóf, azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába, azt mondta, a háború elérkezett a legveszélyesebb szakaszába, az agresszor felülkerekedni látszik, ami a nyugati világ döntéshozóit cselekvésre kényszerítheti.
A miniszter úgy fogalmazott, "az európai béke ideje lezárult, háború van Európában, két európai, keresztény nép már két éve háborút vív, borzalmas vérontással". Az öldöklés katonai eredményt nem hozott, és ennek a rövidtávú lehetősége sem bontakozik ki - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt