Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Közös NATO hadgyakorlatot tart Magyarország novemberben

A Magyar Honvédség "Adaptive Hussars 23" elnevezéssel, a NATO erők részvételével többnemzeti országos hadgyakorlatot tart 2023 novemberében, amelyen az ország védelmi képességeit teszteljük. A következő hetekben a Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre az ország több pontján, erősítve a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás közti együttműködést - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A tárcavezető kiemelte: A veszélyek korát éljük, háború, illegális migráció és azzal együtt terrorveszély sújtja Európát. A magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, amit egy jól kiképzett honvédség tud garantálni, ezért a Magyar Honvédség vezérkari főnökével, dr. Böröndi Gábor vezérezredessel közösen, "Adaptive Hussars 23" néven a korábbiaknál jóval átfogóbb gyakorlatot rendeltek el.

A nemzetközi gyakorlat keretében az ország számos helyszínén, 2023. november 2. és 26. között a fő- és mellékútvonalakon megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlopba nem hajthat be civil gépkocsi, ezért a biztonságos haladást kísérőjárművek biztosítják.

Kérjük a fent említett útvonalon közlekedőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

A hadgyakorlat aktuális folyamatáról a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatni fogja a lakosságot.

A hadgyakorlattal járó esetleges közlekedési és egyéb kellemetlenségekért a lakosság megértését és türelmét köszönjük!

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2023. november 02. 13:40
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...
Megdöbbentek a strandolók, azt gondolták, cápát látnak a Balatonban, erről felvétel is készült néhány napja Tihanyná...
Rejtélyes üzemanyag-ellátási zavar okozhatta az Air India repülőgépének tragédiáját még júniusban. Az Ahmedábádból L...