Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatát/kampányát

Nagyon jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatát/kampányát: több százan jelentkeztek Hódmezővásárhelyen, a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A miniszter felidézte: "Embert a vasra!" szlogennel szólította meg a fiatalokat néhány héttel ezelőtt, hogy jelentkezzenek a csúcskategóriás Lynx gyalogsági harcjármű személyzetének. Mint mondta, a Lynx üzemeltetése komplex katonai munka, így azokat keresték, akik a leginkább alkalmasak erre a feladatra és őket kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel honorálják.

Hozzátette: olyan sokan jelentkeztek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett programot kétnapossá kellett bontani, az első jelentkezők hétfőn már túlestek az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a Lynx üzemeltetéséhez más típusú hozzáállásra, egy fiatalos, dinamikus, a digitális technikában jártas generációra van szükség. Hozzátette: ezért is örömteli, hogy a jelentkezők döntő többsége 25 év alatti volt. Jelezte: aki nem fér bele a Kinizsi Dandár Lynx gyalogsági harcjárművel felszerelt gránátos zászlóaljába, annak is adnak ajánlatot a Magyar Honvédség más alakulatainál.

Elmondta azt is, a bevonultak egy többhetes alapkiképzést követően kezdik meg kiképzésüket a speciális eszközre.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azzal kapcsolatban, hogy hat középiskolában megkezdődött a honvédelem tantárgy oktatása szeptemberben, elmondta: nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék, mit jelent a honvédelem és ezzel milyen feladatok járnak.

Jelezte: az első reakciók nagyon jók, a tantestületben az egyenruha megjelenése pozitív érzéseket vált ki, a katonák nyugalmat, tekintélyt sugallnak és "a hétköznapi patriotizmus megjelenése az iskolában nagyon jót tesz mindannyiunknak".

A miniszter hétfőn jelentette be, hogy a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét. A műsorban ezzel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a 18. század volt a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb százada, a magyar gyalogezredek felállításának időszaka.

Felhívta a figyelmet arra, a csapathagyományok ápolásának rendkívül nagy megtartó és motivációs ereje van. Fontos, hogy a katonák napi feladataik ellátása mellet tudják, hogy egy hosszú történelmi lánc részei is, és erre méltán legyenek büszkék.

Megjegyezte: a Magyar Honvédség több alakulatát is a magyar hadtörténelemben kiemelt szerepet betöltő személyről nevezték el. A budaörsi úti laktanya Mária Teréziára való átkeresztelése összeköt minket katonai múltunk egy fényes időszakával, ami az ő uralkodásának idejére volt jellemző.

Mária Terézia, mint a laktanya névadója emlékeztet bennünket az anyák, nők féltő gondoskodására, amire napjainkban szükségünk van - tette hozzá a miniszter.

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalom:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Százával jelentkeztek Lynx-kiképzésre fiatalok

2023. szeptember 12. 11:14
Mennyire ismeri sztárjainkat? Ezzel a játékkal kiderítheti!
Tesztelje magát!
Holtan esett össze egy kisdiák Tiszadadán, tanárai próbálták megmenteni az életét
A gyerek már nem lélegzett, mikor mentőt hívtak.
Ön is viszi magával a telefont a WC-re? Súlyos következményekkel járhat, még ma érdemes leszokni erről
A gasztroenterológus óva inti az embereket a szüntelen mobilnyomkodástól.
Napi tény: A babák nem sírnak
Bár a legtöbben azt hiszik, hogy a kisbabák mást sem csinálnak egész nap, csak sírnak, ez nem igaz. Sőt, egyáltalán ...
Elgázoltak egy kutyát Borsodban, kegyetlen gazdái a szeméthez kötötték ki a sérült állatot segítség helyett - Fotók
A négylábúról készült fotók megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Tiszta Amerika!
Egy kis magyar községben él, mégis úgy tölti a mindennapjait, mint egy igazi vérbeli amerikai, átvette a kaliforniai...
Magas a koleszterinem! Baj?
Magas a koleszterinszintje! Na ez az egyike azoknak a mondatoknak, amit nem szívesen hallunk az orvostól. Egyből fel...
Veszélyben a Föld?
A gyerekek jövője és a bolygó védelme, ezeket tartja szem előtt Vér Balázs, aki éppen ezért az alumínium csomagolás ...
Lehull a lepel
Vadonatúj, soha nem látott show indul a hétvégén, most lerántjuk róla a leplet! Ott voltunk a kulisszák mögött!
Tények teljes adás, 2023. szeptember 29., péntek
DRÁMA - Holtan esett össze egy 12 éves gyerek a tiszadadai iskolában, nem lélegzett, mentőt hívtak hozzá, tanárai pr...
Sergio Ramos bosszút állt a Real Madridon: megnyert egy meccset a Barcelonának
Nem vett melltartót a nyitott ruha alá Palvin Barbi - képek
A Hoffenheim Szalai Attila nélkül simán kikapott a Dortmundtól
Ukrajna meghátrált: itt a magyar vétó eredménye
Neymar tizenegyesből sem tudott betalálni, Ronaldo győztes gólt lőtt - videó

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.