
Szijjártó Péter: Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy minden korszerű hadseregnek szüksége van lánctalpas, magas védelmi képességekkel rendelkező, páncélozott műszaki harcjárműre. A Wisent 2 minden ismérvnek megfelel, hiszen a Leopard 2 harckocsi alvázára épült műszaki vontató képes megrongálódott, elakadt harcjárművek mentésére és vontatására, de daruzásra, árokásásra, aknák kifordítására alkalmas eszközökkel is fel lehet szerelni.
Szalay Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a Wisent 2 mellett ugyancsak érkezett szerdán egy újabb, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7 HU harckocsi, és ezzel 31-re nőtt a páncélosdandár vitéz Tarczay Ervin Harckocsizászlóalj állományába kerülő Leopárdok száma. A tervek szerint egy hét múlva a Wisent 2-vel együtt még két Leopardot szállít le a németországi gyártó Tatára. A honvédelmi miniszter a műszaki harcjármű részleteiről elmondta: a Wisent 2-t a Flensburger Fahrzeugbau német katonai járműgyártó vállalat fejlesztette ki.
A moduláris felépítésnek köszönhetően a Leopard 2-es alvázra épített rendszert öt óra alatt lehet átépíteni harckocsimentőből páncélozott műszaki lánctalpassá. A daruja akár 32 tonnát is megemelhet, így képes segíteni a harctéri körülmények között végzett nagyobb volumenű javítások, például egy motorcsere elvégzésében.
A Magyar Honvédség szárazföldi haderőnemének megerősítése jegyében 44 darab Leopard és 24 darab PzH 2000 önjáró löveg beszerzéséről írt alá megállapodást a Honvédelmi Minisztérium és a KNDS Deutschland (akkor még Krauss-Maffei Wegmann) német vállalatcsoport 2018 decemberében.
A szerződés alapján műszaki mentő és hídvető lánctalpasok is érkeznek a Magyar Honvédséghez. 2028-ig a XXI. századi hadviselés követelményeinek megfelelő harckocsik mellett 5 darab Wisent 2HU műszaki vontatót és 3 darab Leguan 2HU hídvető harcjárművet adnak át Magyarországnak. Ezek teszik teljessé a megújuló páncélos fegyvernemet – emlékeztetett a honvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy a folyamatosan érkező high-tech eszközök a magyar emberek biztonságát szolgálják, tovább építik a honvédség elrettentő erejét.
Forrás: MTI

Szijjártó Péter: Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Nagy bejelentésre készül Orbán Viktor – Jó hírrel kezdhetik a hetet a kkv-k

A magyarok nemet mondanak a sorkatonaságra

Orbán Viktor: Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát