
Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az elmúlt időszak vészhelyzeteiben tapasztalták, hogy a védelmi képességek és feladatok sikeres végrehajtása nem csak a katonákon múlik, ezért úgy döntöttek, hogy az államigazgatás különböző területein dolgozó tisztviselőknek felajánlják, hogy ha szeretnének, vegyenek részt teljesen önkéntes alapon honvédelmi felkészítésben.
A felhívásra nagyon sokan jelentkeztek - közölte.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszöntötte az önként jelentkezett tisztviselőket, az első 90 résztvevőt, akikkel elindul az önkéntes alapú honvédelmi felkészítés.
A miniszter köszönetet mondott nekik, amiért vállalták ezt a különleges és új felkészítést, amellyel "ismét csak azt szolgáljuk, hogy Magyarország biztonságát és védelmi képességeit erősítsük".
"A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
MTI

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt

Egyre kevésbé mernek megbízni Magyar Péterben a saját szimpatizánsai