Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség mindig emlékezni fog hősi halottaira

A Magyar Honvédség mindig emlékezni fog hősi halottaira - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Várgesztesen, ahol megkoszorúzta a második világháború idején a Vértesben elesett honvédek sírját.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy az ott nyugvó katonák a Budapestet körülzáró szovjet ostromgyűrű feltörésének akkor már reménytelennek látszó kísérletében vettek részt. A Vértes dombjai között 1945. március 16-án és 17-én indult meg a szovjet ellentámadás, akkor esett el a legtöbb magyar katona.


A honvédelmi miniszter kiemelte, a helyet a magyar huszárság Doberdójának is szokták nevezni, mivel az 1. huszárhadosztály mint a "legmagyarabb fegyvernem" vérzett el a harcokban.

A tárcavezető felidézte, hogy nagyapja huszártisztként ott harcolt és 1945. március 17-én súlyosan megsebesült, majd a következő évtizedekben csak titokban járhatott vissza elesett társairól megemlékezni.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf hivatalos Facebook-oldala

2023. március 16. 14:49
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family