
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg.
A szlovák kormányfőt sajtóinformációk szerint két-három lövés érte, a mellkasán és a gyomrán. A feltételezett elkövetőt elfogta a rendőrség.
A Tényeknek nyilatkozott egy biztonsági szakértő. Hajós István szerint vannak olyan merényletek, amelyeket nagyon nehéz kivédeni. A szerdai is ilyen volt a nyitrabányai kultúrház előtt.
Egy ilyen nyílt terepen, ahova bárki odasétál, ez szinte védhetetlenné teszi, vétlenné teszi a célszemélyt. Ez esetben nem tudnak odaérni a testőrök egy szempillantás alatt. Hiába vannak többen ott, sajnos nem észleltek időben. Pedig biztos vagyok benne, hogy figyeltek, elemezték az ott álló embereket, mégsem vették észre
- nyilatkozta Hajós István.

Kapcsolódó tartalom:
Megrázó videó készült a meglőtt Robert Ficóról
Megszólalt Orbán Viktor a szlovák kormányfő elleni merénylet kapcsán

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló