
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Az autóbusznak 75 utasa volt, akik vidékről tartottak a fővárosba. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, amely először több személyautót elsodort, majd a híd fémkorlátját áttörve zuhant a mélybe, és fejtetőre állt.
Miguel Angel Diaz, Guatemala tájékoztatási ügyekért felelős minisztere közölte, hogy az autóbusz 30 éves volt, és érvényes műszaki vizsgával, szállítási engedéllyel közlekedett. Hozzátette: a vizsgálatnak ki kell derítenie, hogy a megengedettnél több utast szállított-e a jármű.
A tűzoltóság közösségi médiafelületén bemutatott fotókon látható, hogy a busz részben elmerült a híd alatt folyó patak vizében, és néhány halálos áldozat is van a közelében. Guatemalaváros polgármestere, Ricardo Quinonez a közösségi médiában bejelentette, hogy a mentést megkezdték, a rendőrség pedig a forgalmi dugók elkerülése érdekében alternatív útvonalakat fog kijelölni az arra közlekedők számára.
A közép-amerikai ország elnöke, Bernardo Arevalo részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el; a katasztrófavédelmi erőkön kívül pedig a hadsereget is arra kérte, hogy nyújtson segítséget a szerencsétlenségben érintett embereknek.
MTI

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban