
Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta
Vasárnap este a romániai Kapnikbánya közelében egy motorbalesethez riasztották a megyei hegyimentőket, illetve a rohammentő szolgálatot. Mint kiderült, egy mindössze 12 éves krosszmotoros fiúnak elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség, emiatt pedig motorozás közben a szakadékba zuhant.
A mentőegységek majdnem egy óra gyaloglás után voltak képesek megközelíteni a baleset helyszínét. A fiú súlyos sérüléseket szenvedett, ezért minden perc számított, végül a helyszíni ellátást követően helikopterrel szállították a kolozsvári sürgősségi kórházba.
A rendőrség is nyomozást indított az ügyben – írta meg a Főtér.ro.

A fotó illusztráció: SMURD hivatalos Facebook-oldala

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba