
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Szabadlábra helyezhetik a most 44 éves brit Liam Fostert, aki 2002. december 31-én olyan brutálisan bántalmazta élettársának 14 hónapos kislányát, Leonie Lewist, hogy a gyermek belehalt sérüléseibe - írta a Metro.
Leonie családjával a minap vette fel a kapcsolatot a brit feltételes szabadlábra helyezési bizottság, és tájékoztatták, hogy harmadik szabadulási kérelmére Fostert alkalmasnak ítélték arra, hogy egy nyílt börtönbe szállítsák.
A feltételes szabadlábra helyezést ellátó bizottság kijelentette, hogy "előre kell mozdítani a tettes nyílt körülmények között való elhelyezését”.
Ez a kijelentés felháborította a brutálisan meggyilkolt kislány családját, akik kiemelték, hogy amit a gyilkos tett, az aljas és megbocsáthatatlan, nem érdemli meg a szabadságot.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ártatlan életet olt ki.
Leonie annyi mindentől meg lett fosztva Liam Foster gonosz kezei által! Amit tett, az embertelen. Ő egy gyilkos, és az olyan emberek, mint ő, nem érdemlik meg, hogy az utcákon járjanak, vagy hogy továbbmenjenek és éljék a saját életüket, miután elvették egy másik ember életét.
Egy életen át bent kell maradnia, így nem tud mást bántani, vagy fájdalmat okozni
- tette közzé felháborodva a kislány édesanyja.
Foster a 22 évvel ezelőtti gyilkosság elkövetésekor a kis Leonie anyjának élettársa volt, és szándékos emberölésért minimum 17 év börtönbüntetésre ítélték.
A 14 hónapos kislány holttestét testszerte 50 zúzódásnyommal, hátán szivargyújtó okozta égési sérülésekkel, hajában gyertyaviasz-nyomokkal találta meg édesanyja a dél-yorkshire-i Sheffieldben, néhány órával azután, hogy lányát lefektette.
"A kisgyermekek kínzásában és elégetésében szadisztikus örömet lelő" Fostert 24 éves korában, 2004-ben börtönözték be, és most, 44 évesen helyezhetik feltételesen szabadlábra.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni