Szabadlábra helyezik a Kígyót, a sorozatgyilkos ölt, hódított és egyszer meg is szökött

A nepáli legfelsőbb bíróság szerdán idős korára tekintettel elrendelte a Kígyó ragadványnéven ismert Charles Sobhraj sorozatgyilkos szabadlábra helyezését.

A férfi 20 éves börtönbüntetéséből már letöltött 19-et, és a bírósági határozat értelmében szabadulását követően 15 napon belül kitoloncolják az országból. A nepáli törvények értelmében az életfogytiglani börtönre ítélt fegyencek általában csak 20 évet töltenek rácsok mögött.

A 78 éves francia állampolgárt azzal vádolják, hogy az 1970-es és 1980-as években nyugati országokból származó több mint húsz turistát gyilkolt meg Ázsia-szerte általában bódító szereket keverve italukba vagy ételükbe.

Thaiföldön "bikinigyilkosként" emlegették, mert elbódított és meggyilkolt hat nőt Pattaya strandján. Áldozatai mindannyian bikinit viseltek. A helyi hatóságok az 1970-es évek közepén letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

Másik ragadványnevét, "a Kígyót" onnan kapta, hogy rendkívül jól álcázta magát: az 1980-as évek derekán Indiában megszökött egy börtönből, ahol 21 évre ítélték szintén gyilkosság miatt. Sobhrajt később mégis elfogták, és még 1997-ig ült rácsok mögött.

Sobhraj az indiai börtönből való szabadulása után visszatért Franciaországba. 2003-ban azonban ismét meggyűlt a baja a hatóságokkal, ez alkalommal a nepáli főváros, Katmandu egyik kaszinójában fogták el Connie Jo Bronzich amerikai turista meggyilkolása miatt. A férfi 2003 óta egy katmandui fegyházban raboskodott. Tavaly a BBC és a Netflix közös sorozatot is készített A kígyó címmel a gyilkosságokról.

Forrás: MTI

2022. december 22. 08:22
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...