
Súlyos rakétatámadás érte Ukrajnát, gyerekek is meghaltak
Húsz halálos áldozatot követelt a merénylet, kilencvenen szorultak orvosi ellátásra.
Tenyek.hu 2022. július 14., csütörtök 15:13
Csütörtökön a légiriadó idején rakétatámadás érte Vinnicja központját. Az előzetes információk alapján három orosz rakéta csapódott egy irodaépületbe – írta a Kárpátalja.
A hírt Ihor Klimenko, a nemzeti rendőrség országos vezetője közölte, aki azt is megerősítette, hogy a támadás egy klinikát, a Tisztek házát, valamint a közelben lévő lakóházakat is érte.
A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) közleménye szerint az egyik rakéta egy parkolóba csapódott. Összesen 25 jármű semmisült meg.
Kirilo Timosenko, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője pedig Telegram-csatornáján tette közzé a hírt, miszerint az esetnek eddig 20 halálos áldozata van, köztük három gyerek. Ezenkívül 90 sebesült kért orvosi ellátást a városban.
Az orosz hadsereg Kalibr típusú cirkálórakétákkal támadt a városközpontra, melyeket a Fekete-tengerről lőttek ki.
+Ez is érdekelheti

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren






