Súlyos betegséggel diagnosztizálták a világsztárt

A sztár hosszú titkolózás után bevallotta, melyik az a betegség, amivel nap mint nap meg kell küzdenie. 

A 49 éves sorozatsztár Wentworth Miller elárulta, felnőtt korában diagnosztizálták nála az autizmust. A hírt a felesleges találgatások elkerülése érdekében közösségi oldalán osztotta meg a világgal, egy egyszerű fehér kép kíséretében pedig leírta történetét. „Idén ősszel lesz egy éve, hogy hivatalosan is megkaptam az informális diagnózisomat az autizmusomat illetően. Ezt öndiagnózis előzte meg. Mindezt pedig hivatalos diagnózis követte.” - írta.

Wenthworth szerint ez a folyamat koránt sem volt egyszerű, hiszen ő már nem egy 5 éves gyerek, hanem egy felnőtt férfi, ilyenkor pedig  a hozzáértőknek is sokkal nehezebb dolga van, hogy pontos diagnózist tudjanak felállítani. - írta meg a LadBible. 

A színész elmondta, hogy erre az állapotra nincs úgynevezett gyógymód, hiszen nem sorolható a hagyományos betegségek sorába, mindössze arról van szó, hogy az autizmusban szenvedők agya másképp jár, így az autista emberek gondolkozása sokszor eltérő lehet a sokak által „normálisnak” tartott viselkedéstől.

 

Címlapfotó: instagram

2021. július 27. 14:59
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...