Sulyok Tamás: a nemzeti szuverenitás Svájcnak és Magyarországnak egyformán fontos

A nemzeti szuverenitás Svájcnak és Magyarországnak egyformán fontos, sarkalatos kérdés - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken, Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.

A köztársasági elnök elmondta: a megbeszélésen négy tematikus prioritásban is egyetértettek, így a fenntartható béke megteremtése, a polgári lakosság védelme, az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) hatékonyságának növelése és az éghajlati biztonság kezelése kérdésében.

A kapcsolatok erősítésében fontos összekötő kapcsot jelent a Svájcban élő magyarság, akik saját identitásuk aktív ápolása révén is gazdagítják a többségi társadalmat - mutatott rá Sulyok Tamás.

Emlékeztetett: a Svájci Államközösség elnökét 13 év után köszönthetjük újra Budapesten hivatalos látogatáson.

Sulyok Tamás elmondta: a Svájci Államszövetség elnökével egyetértettek abban, hogy fontos politikai és gazdasági partnerként tekintenek egymásra, sok európai ügyben pedig egymás szövetségesei. Közös cél a baráti viszony megőrzése és a jó kapcsolatok erősítése - hangsúlyozta.

Svájc az Európai Unió által körbezárt, de mindig is semleges állam, amelytől sokat lehet tanulni - mutatott rá Sulyok Tamás, hozzátéve: nagy várakozással, reménnyel vagyunk Svájc első ENSZ BT nem állandó tagsága előtt.


A gazdasági kapcsolatokról elmondta: erősödő tendenciát mutatnak, ami a kereskedelem és a befektetések terén is jól érzékelhető. Az elmúlt években a svájci vállalatok az egyik legaktívabb magyarországi befektetői csoporttá váltak, az itt működő svájci cégek folyamatosan bővítik tevékenységüket - mutatott rá.

Az oktatás, különösen a kutatás és innováció területén kimagasló a két ország közötti intézményközi kooperáció - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: nagyra értékeljük azt a svájci támogatást, amellyel segítik a német nyelvű Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemet.

Mind Magyarország, mind Svájc prioritásként kezeli a kutatás, fejlesztés, innováció és műszaki képzés, oktatás ügyét, a svájci székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, vagyis a CERN a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjában hozta létre adatközpontját - közölte.

Fontos kapcsolódási pontnak nevezte Svájccal a békepolitikát.

Kiemelte: megdöbbentette a hétvégi, Izrael elleni támadás, Magyarország aggódik a közel-keleti helyzet miatt, amely az eszkaláció veszélyét hordozza magában. Kiemelte: egyetértettek abban, hogy az orosz-ukrán háború lezárása egyformán fontos a világpolitika minden szereplője számára.


Svájc - mint semleges ország - kétnapos magas szintű nemzetközi békekonferenciát szervez június közepére, hogy megtalálja a módját az ukrajnai háború lezárásának - emlékeztetett.

Újságírói kérdésre válaszolva a köztársasági elnök kifejtette: Magyarország várakozással tekint a svájci békecsúcsra, bízik abban, hogy ezen valódi, érdemi megállapodás születhet, amelyek elhozzák az igazi fegyvernyugvást. Magyarország az igazságos és fenntartható békében érdekelt - hangsúlyozta.

Magyarország saját akaratából csatlakozott az európai közösséghez, ahova már több mint ezer éve tartozik és akar is tartozni - mondta Sulyok Tamás, hozzátéve: a kérdés az, hogy milyen Európát akarunk független és önálló államként, ez azonban nemcsak Magyarországon múlik, hanem a többi európai államon is. Magyarország mindig a saját identitásának védelme mellett fog állni - emelte ki.

Az elmúlt héten tett látogatásaira vonatkozó kérdésre - beleértve Bodrogi Gyula születésnapját, a holokauszt-emléknapot és a Karikó Katalin tiszteletére adott díszvacsorát - elmondta: ezek az események őszinték, megrendítőek, méltóságteljesek voltak.

Forrás: MTI

2024. április 19. 13:31
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Orbán Viktor: a magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye
A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fa...
Exek 100 milliós játszmája: Zoli sztoriján ledöbbent a stúdió
Ilyen szürreális történetet ritkán lehet hallani.
Nem bírta tovább, Radics Gigi elhagyta a stúdiót
Betelt nála a pohár.
Balesetben meghalt a korábbi válogatott középpályás
Autóbalesetben meghalt pénteken Nikola Pokrivac, aki 15-ször szerepelt a horvát labdarúgó-válogatottban.
Csecsemőrablás történt Pécsen, három vármegye rendőrei indítottak hajtóvadászatot
Elragadta négy hónapos babát, berakta a kocsijába és elhajtott vele.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.