Strandon elkapott fertőzésbe halhatott bele egy idős asszony, gyilkos baktériumot találtak a szervezetében

Egy egész nyugdíjas csapatot ért baj, de Mária életét már nem lehetett megmenteni.

Tragikus dolog történt a Tátrában, a 65 éves Mária a liptói Deménvölgyben volt wellnesshétvégén, majd a hazatérése után június 19-én életét veszítette - írta meg az Új Szó.

A lap tájékoztatása szerint egy úgynevezett légiós betegséget terjesztő Legionella baktérium okozhatta a halálát, ami feltételezhetően a hotel meleg vízből származik.

Mária egy nyugdíjasokból álló csoporttal utazott a Tátrában található szállodába. A tagok közül többen is légiós betegségre (legionellózisra) utaló tünetekről számoltak be, ám a fertőzés csak egyiküknél vált végzetessé.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az ügyben a Liptószentmiklósi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) vizsgálatot indított. A hivatalos laboratóriumi eredmények egyelőre még nem állnak rendelkezésre, így a fertőzés forrását nem sikerült megerősíteni. A Legionella baktérium természetes vizekben is előfordulhat, ám a meleg vizű, párás környezet – például pezsgőfürdők, zuhanyzók – kifejezetten kedvez a szaporodásának, így ezek potenciális fertőzési gócpontok lehetnek.

A szálloda vezetősége részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, és hangsúlyozta: mindenben együttműködnek a hatóságokkal. Közleményük szerint a szálloda 15 éve működik, és eddig még soha nem fordult elő hasonló eset.

2025. június 30. 18:08
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
A Tisza még képviselőjelölteket sem tud állítani… Pedig én már várom a tiszás ellenfelet. Ha már Magyar Péter nem me...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...