
Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében
A baloldali budapesti városvezetés csatlakozna ahhoz a brüsszeli kezdeményezéshez, aminek lényege, hogy az emberek fűtsenek, hűtsenek, főzzenek és autózzanak kevesebbet, hogy így kevesebb energiát fogyasszanak. A Városok Energiatakarékossági Sprintje elnevezésű projektről Tüttő Kata főpolgármester-helyettes is beszélt a Spirit FM Aktuál című műsorában csütörtökön.

A fotó illusztráció: MTI/Balogh Zoltán
A műsorvezető azon kérdésére, hogy melyek a legnagyobb fogyasztású fővárosi tulajdonú cégek, ahol próbálnak takarékoskodni, Tüttő Kata elsőként a távfűtést említette.
A budapesti távfűtő cég 220 ezer lakás fűtését oldja meg, nyilván ez a legnagyobb fogyasztás. A budapesti közösségi közlekedés, ha csak belegondolunk, most nyilván az üzemanyag is ide tartozik a problémacsomagunkba, mint a buszok, tehát a villamos, a metró, a troli, ugye rengeteg áramot fogyasztanak, és nem rezsicsökkentett áron – mondta Tüttő, ide sorolva a közvilágítást is.
Ez utóbbi téma kapcsán az is elhangzott a műsorban, hogy Budapesten egyelőre nem tervezik azt, mint néhány agglomerációs településen, hogy éjszakára lekapcsolják a közvilágítást.
A Városok Energiatakarékossági Sprintje kezdeményezés kapcsán Tüttő Kata kiemelte, hogy szerinte ez nemcsak a növekvő energiaárak, hanem a béke kérdését is megoldhatja, hiszen a főpolgármester-helyettes szerint, ha Európa kevesebb energiát vásárol Oroszországtól, akkor a háború hamarabb véget ér.
Érdemes kiemelni: ez egy spekulatív elképzelés, számos szakértő szerint az oroszok addig folytatják, amíg a céljaikat el nem érik. Az európai energiaszállítások csökkenése pedig korántsem okoz akkora fejfájást Moszkvának, hiszen ez megemeli az energiahordozók árát, amit az ázsiai piacon adnak el – az európai helyett. Így az EU gyakorlatilag lábon lövi magát a szankciókkal, és még azt is kéri a lakosságtól, hogy sanyargassák magukat, vagyis spóroljanak, lényegében a semmiért.

Forrás: Tüttő Kata Hivatalos Instagram-oldala
Brüsszelben és Nyugat-Európában már hetek, hónapok óta téma a spórolás. Jellemzően igen tehetős politikusok állnak nyilvánosság elé a legkülönbözőbb ötletekkel. Úgy látszik, hogy Magyarországon a baloldal is követi ezt a mintát, hiszen Tüttő Kata hazánk egyik leggazdagabb emberének, Leisztinger Tamás szocialistapárt-közeli milliárdosnak a korábbi élettársa, gyermekei édesanyja. Tüttőről onnan is lehet tudni, hogy igen jó módban él, hogy tavaly olyan videót tett ki Instagram-oldalára, amelyen a görög tengerparton kilovagol a tengerből. Ez nem olcsó mulatság, akár több százezer forintba is kerülhetett. Tüttő Kata most spórolásra kér mindenkit.
Abba szeretnénk a lakosságot és a budapestieket is bevonni, hogy mindenki a maga területén gondolja végig, hogy hol tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani. Akár az autóhasználat mérséklésével, akár az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokásoknak az újragondolásával, tehát mindenki nézze meg, hogy milyen mennyiségű energiát fogyaszt, és hogyan tudná azt csökkenteni – mondta a Spirit FM-en Karácsony Gergely helyettese.
Hozzátette: „ha mindenki egy kicsit átgondolja, hogy mi az, ami elviselhető, az nem csak arról szól, hogy az energia számláját ő most tudja optimalizálni, hanem hozzájárul ahhoz, hogy béke legyen Európában. És ez szerintem egy nagyon fontos ügy".
Forrás: Origo

Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében

Kimondta a kulcsember: „Veszélyes időkben a Fidesz a biztos választás”

Orbán Viktor: a választás tétje az is, hogy bevándorló országgá tesszük-e Magyarországot

Orbán Viktor: A következő kormányzati években elérjük az 1000 eurós minimálbért és az 1 milliós átlagbért

Mráz: a Fidesz a tapasztalat és a fiatalítás egyensúlyára törekszik

Benjámin Netanjahu mellett több külföldi politikus is méltatta Orbán Viktort és a Fideszt

Kelemen Hunor: Orbán Viktor vezetésével Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat

Már a Partizánban is arra jutottak, hogy a Fidesz a biztos választás

Őry Péter: a Fidesz a biztos választás a határon túli magyarság képviseletére

Már az ellenzéki sajtó is Fidesz-előnyt számol, Magyar Péter pánikolva akadt ki

„A biztos választás a Fidesz, nem most kell kísérletezni” – Szalai Zoltán és Mráz Ágoston Sámuel elemzése a Fidesz-kongresszuson

Deák: az öngól is gól – Magyar Péter a Fidesz üzenetét reklámozza