
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az Anglia északi részén fekvő Wooler önkormányzata még decemberben nyert el egy 150 ezer font, azaz több mint 70 millió forint összegű támogatást egy új befogadó játszótér létesítésére, amelyet akadálytalanul használhatnak a fogyatékkal élő és az ép gyerekek egyaránt.
Az illetékesek úgy döntöttek, hogy az új parkot a már meglévőhöz csatolják, a munkálatok pedig január közepén elkezdődtek. Az első gyanús felfedezést ekkor tették a dolgozók – számolt be hétfőn a BBC.
Az első robbanóeszközök megtalálása után kétnapos, átfogó vizsgálatot rendeltek el, aminek meg is lett az eredménye. Összesen 176, egyenként 4 és fél kilós bombára bukkantak a terepmunkák során, de könnyen elképzelhető, hogy még kerülnek elő hasonló fegyverek, hiszen a teleknek idáig csak egy részét tisztították meg.
Mint kiderült, a játszótér területét a második világháború idején kiképzőtérként használták, a fegyvernyugvást követően pedig az eszközöket elásták a katonák.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott