
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Karácsony Gergely volt Puzsér Róbert Hard talk című estjének szombati vendége. A kritikus 2019-ben szintén indult a főpolgármesteri székért, azóta is nagy kritikusa a Párbeszéd egykori társelnökének, így Magyar Péterrel ellentétben a politikus borítékolhatóan keményebb kérdéseket kapott, mint a Tisza Párt vezetője. Sőt.
A Telex által megismerhető részletek szerint Karácsony egyebek mellett arról beszélt, bár 2018-ban is volt miniszterelnök-jelölt, majd ezért a posztért 2021-ben is ringbe szállt, mielőtt váratlanul visszalépett volna Márki-Zay Péter javára, szerinte róla a „Holdról is látszott, hogy nem akarok miniszterelnök lenni”.
Ez a megjegyzés annak tükrében érdekes, hogy az előválasztási kampány idején, máig tisztázatlan módon valakik mintegy ötszázmillió forinttal támogatták meg a kampányát, aminek éppen az volt a célja, hogy igenis ő legyen a baloldal közös listavezetője. Kétségtelen, azt már korábban elárulta, hogy az előválasztási vita során már unatkozott, máshol járt az esze.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Karácsony most gáláns módon elismerte a tudósítás szerint, hogy ezt „teljes joggal kérik számon” rajta. Ugyanakkor ezt ő mégis teljesen máshogy látja, mert hiszen helyi szinten tudott csapatot építeni, meg tudott valósítani egy jó modellt.
Magyarázata szerint 2019 után azt látta, hogy ez a főváros és az országos vezetés nem tud normálisan együttműködni, és ezt kellene országos szinten helyrehozni. Szerinte „elmérte”, miért kell ebbe belemenni. Azért csinálta, mert azt gondolta, hogy nála mindenki rosszabbul csinálná.
„Azt gondoltam, hogy elmehettek a faszba” – keménykedett Karácsony, amikor a koronavírus-járvány idején született kormányzati döntésekre terelődött a szó.Szerinte ezzel kapcsolatban az volt a döntő, amikor egy fővárosi hajléktalankórházat akkor bezártak, a Telex cikke alapján azonban a Pesti úti idősotthon fővárosi botránya nem került szóba.
Később Karácsony arról is értekezett, hogy szerinte semmi nem változott 2021-hez képest, amikor még Dobrev Klára ellen kampányolt, noha például a DK teleplakátolta az országot a közös képükkel.
Szerinte ő csak támogat egy DK-s európai parlamenti listát, amin nincs rajta, a fővárosi lista pedig olyan, amilyet ő akart. Érdemes megjegyezni: az EP-listán szinte csak DK-sok vannak befutó helyen, ahogy Budapesten is Gyurcsányék dominálnak.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár