
A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett
Egész életében a nyitottságot hirdeti, mégis hatalmas betonfalakkal veszi körbe magát egyesült államokbeli luxusotthonában Soros György. A Pesti TV riportere elutazott a New York mellett található Long Islandre, hogy személyesen keresse fel a magyar származású amerikai milliárdost. Hogy mi történt a látogatás során? A filmből ez is kiderül.
Soros György Budapesten született Schwartz Györgyként, 1936-ban nevet változtattak Sorosra, amely eszperantó nyelven (Soros apja eszperantista volt) azt jelenti, hogy “szárnyalni fog”. Az eredmény ismert: Soros György a világ leggazdagabb emberei közé repítette magát.
VAN EGY ÚJ UKRAJNA…
Az egy év alatt elkészült filmben az alkotók forgattak New Yorkban, Washingtonban, Londonban, Brüsszelben és Budapesten is. Neves szakértőket, politikusokat és Soroshoz közel álló embereket szólaltattak meg, vagy próbáltak szóra bírni. Az életrajzi dokumentumfilmnek aktualitása is van, hiszen Soros György már 1989 óta aktívan kiveszi a részét az ukrán események alakulásából. Több üzleti érdekeltsége is van az országban.
Soros György meglepő őszinteséggel vall arról a Soros-akta című filmben, hogy számára a pénzkeresés már nem probléma, ugyanis nem ő, hanem “mások szenvednek” a pénzért. Soros pedig már csak haszonélvezője a megteremtett dollármilliárdoknak.
Ismert, korábban a PestiSrácok.hu adta ki magyarul Andreas von Rétyi George Soros – A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége című könyvét, amely a mai napig elérhető és megvásárolható a könyvesboltokban és a PestiSrácok.hu-n. A könyvhöz Szarvas Szilveszter, portálunk és a Pesti TV hírigazgatója írta a magyar előszót, megállapítva, hogy Soros György a teljes magyar közéletet átszövi.
"Soros hálója természetesen a teljes magyar közéletet is átszövi, a milliárdos keze a sajtón keresztül, a civil szférán át a pártokig is elér. Magyarországon 2010 után gyakorlatilag az összes kormányellenes, kormánybuktató szándékú tüntetésekre, akciókra rácsatlakoztak Soros hazai kitartottjai. A spekuláns dollármilliárdokkal felfegyverkezve, tele civil szervezetekkel és az amerikai külügyminisztérium jóakaratú beleegyezésével tökéletesen alkalmassá válik arra, hogy megbuktasson olyan kormányokat, amelyek üzleti érdekeivel ellentétesek" – írta Szarvas Szilveszter a könyv előszavában.

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett

Deák: Az RTL értetlenkedett, Orbán Viktor segített!

Gulyás Gergely: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajnának

Menczer: Manfred Weber elismerte, hogy Magyar Péter Ukrajnáért küzd

Németh Balázs: a tiszásokat nem zavarja, hogy az ukránok fenyegetnek minket

Drámai a helyzet az eszkalálódó háború miatt a Közel-Keleten, egekbe szökik az energia ára

Orbán Viktor: az ukrán olajblokádot a magyaroknak kell letörniük, Brüsszel az ukránok oldalán áll

„A kis **banc megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – gyerekek előtt, vállalhatatlanul viccelődött a tiszás jelölt

A tiszás politikusok már a saját szavazóik előtt is egyre kínosabbak

Nem sűrűn nyilatkoznak a Tisza jelöltjei, de ha megszólalnak, nincs benne sok köszönet - videó

Ha Brüsszelen, az ukránokon és a Tisza Párton múlna, Magyarországon is kilőne az üzemanyag ára és a rezsiköltség a kormány szerint

Hidvéghi: a kormány április 8-ig meghosszabbítja a nemzeti petíció határidejét