
A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett
Az államtitkár szerint ez volt a fő üzenete horvátországi körútjának.
Soltész Miklós először a horvát fővárosban tárgyalt Nina Obuljen Korzinek horvát művelődési miniszterrel, akivel a zazinai templom felújításáról egyeztetett. A 2020 decemberében történt közép-horvátországi földrengés után a magyar kormány felajánlotta, hogy felújít egy iskolát Petrinjában és egy templomot Zazinában.
Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: az a megállapodás született, hogy a statikai felmérések után dől el, megmaradnak-e a templom azon falai, amelyek épségben fennmaradtak, vagy teljesen újjá kell építeni.
"Természetesen, hogyha a magyar kormány támogatása erre nem lesz elég, akkor Horvátország is hozzájárul az újjáépítéshez" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a végleges döntés március közepére születik meg.
"A másik, egyben jelképes témája a megbeszélésnek az volt, hogy a magyar kormány Árpád-házi Szent Margit emlékére szeretne egy szobrot felállítani Klissza várában, ahol a hercegnő 1242. január 27-én született " - mondta Soltész Miklós.

Szavai szerint ígéretet kapott a horvát művelődési minisztertől, hogy a helyi műemlékvédelmi hivatallal egyezteve mihamarabb választ kapnak arra, hol és mikor lesz felállítható az emlékmű.
"Közös szentünkről van szó, közös történelmünknek egy nagyon fontos személyéről, és ezt mindenképpen a horvátok is szeretnék támogatni" - fogalmazott az államtitkár, és egyben rámutatott: a Dalmáciában nyaraló magyaroknak kiváló turisztikai célpontja lehet a jövőben Klissza vára.
A Szent Margit-szoborhoz kapcsolódóan Marin Barisic Split-Makarska főegyházmegyei érseknél is látogatást tett az államtitkár. "Az érsek nagy örömmel támogatja és szorgalmazza Szent Margit szobrának az elhelyezését a klisszai várban" - mondta Soltész Miklós, megemlítve, hogy az érsek megköszönte azokat a törekvéseket is, amelyeket Magyarország a kereszténység és a családok érdekében tesz.
Az államtitkár Splitben találkozott a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Split-Dalmát megyei alapszervezetével, majd a spliti székesegyházban részt vett a Szent Margit tiszteletére bemutatott szentmisén. Szent Margit halálának évfordulóján, január 18-án a Sveti Dujam-katedrálisban 2000 óta tartanak szentmisét.
"Az itt élő magyarok küzdelme a megmaradásáért, magyarságuk megőrzéséért mindenképp tiszteletreméltó és becsülendő, valamint teljesen természetes, hogy a jövőben számíthatnak a magyar kormány támogatására és figyelmére" - húzta alá az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett

Deák: Az RTL értetlenkedett, Orbán Viktor segített!

Gulyás Gergely: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajnának

Menczer: Manfred Weber elismerte, hogy Magyar Péter Ukrajnáért küzd

Németh Balázs: a tiszásokat nem zavarja, hogy az ukránok fenyegetnek minket

Drámai a helyzet az eszkalálódó háború miatt a Közel-Keleten, egekbe szökik az energia ára

Orbán Viktor: az ukrán olajblokádot a magyaroknak kell letörniük, Brüsszel az ukránok oldalán áll

„A kis **banc megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – gyerekek előtt, vállalhatatlanul viccelődött a tiszás jelölt

A tiszás politikusok már a saját szavazóik előtt is egyre kínosabbak

Nem sűrűn nyilatkoznak a Tisza jelöltjei, de ha megszólalnak, nincs benne sok köszönet - videó

Ha Brüsszelen, az ukránokon és a Tisza Párton múlna, Magyarországon is kilőne az üzemanyag ára és a rezsiköltség a kormány szerint

Hidvéghi: a kormány április 8-ig meghosszabbítja a nemzeti petíció határidejét