
Meghalt Brigitte Bardot
A minap egy 20 éves, részeg férfi agresszív ámokfutásba kezdett a csehországi ostravai Svinovské mosty villamosmegállóban – írta meg az Új Szó kedden.
Először gyorsan sétálni kezdett, majd egy embercsoport mellett elhaladva kettő várakozó utasnak is nekiment.
Ezt követően teljes erejéből megütött egy 16 éves fiút, aki elesett és egy 69 éves nőnek ütközött.
A nyugdíjas azonban ennek következtében ráesett a sínekre és megsérült.
A fiatal gyorsan távozott a helyszínről, míg a megtámadott fiú és a többi szemtanú azonnal leugrott a sínekre, hogy segítsenek a nőnek.
Ez azonban még nem volt elég az ittas férfinak, még a megálló elhagyása után is megtámadott egy gyanútlan, 73 éves férfit, aki az aluljáróban ácsorgott.
Sőt, nem sokkal később egy 53 éves nőnek is nekiesett.
Az ostravai rendőrök a térfigyelő kamerák felvételeinek kiértékelése után fél órán belül azonosították és letartóztatták a fiatalembert.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy egy 20 éves, alkoholos befolyásoltság alatt álló férfiról van szó. A rendőrök alkoholtesztet végeztek nála, és több mint két ezrelék alkoholt találtak a szervezetében
– mondta Eva Michalíková rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy a fiatal állítólag azért lökdösődött, mert „ideges volt”.

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak