
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az 57 éves David Bennett három nappal a hétórás, úttörő beavatkozás után jól érzi magát - közölték orvosai. A műtétre utolsó reményként tekintettek, mellyel megmenthetik a beteg életét, noha hosszú távú túlélési esélyeiről egyelőre keveset tudni.
"Vagy meghalok, vagy elvégzik a transzplantációt. Tudom, hogy ugrás a sötétbe, de ez az utolsó esélyem" - mondta Bennett a műtét előtt.
A Marylandi Egyetem klinikájának orvoscsapata rendkívüli engedélyt kapott a hatóságoktól az eljárásra azzal az indokkal, hogy ellenkező esetben a férfi meghalt volna. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy emberi szívet nem kaphat, mivel egészségi állapota nagyon rossz.
A transzplantációt végző orvoscsapat munkáját hosszú évek kutatásai előzték meg, az eredmények emberek életét menthetik meg az egész világon.
"Egy lépéssel közelebb kerül a világ a szervhiány okozta válság megoldásához" - idézte a Marylandi Egyetem orvosi karának közleménye Bartley Griffith sebészt.
Az Egyesült Államokban naponta 17 ember hal meg szervhiány miatt, a jelentések szerint több mint 100 ezres a várólista.
Állati szervek transzplantációjának lehetőségét régóta mérlegelik, a sertésszívbillentyűk beültetése már elterjedt. Októberben New York-i sebészek bejelentették, hogy sikeresen ültettek be sertésvesét emberbe, azonban a páciensnél ekkor már beállt az agyhalál, felépülésére nem volt remény.
Bennett azonban azt reméli, folytathatja az életét. A műtét előtt hat héten át ágyhoz kötötten, gépek segítségével élt, miután halálos szívbetegséget mutattak ki nála.
Hétfőn már önállóan lélegzett, bár folyamatos, alapos megfigyelés alatt áll. Az átültetéshez használt sertés számos génjét módosították, ezek kilökődést okozhattak volna, azt azonban nem tudni pontosan, mi fog történni.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott