Segített munkát találni a hétgyermekes ózdi apának a Fidesz

Bari Krisztián biztonsági őrként dolgozhat.

– Egy családapának az a legfontosabb, hogy legyen munkája, a családját el tudja tartani. Különösen igaz ez, ha hét gyermekről van szó – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Menczer Tamás.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója felidézte az Index riportját az Ózdon élő Bari Krisztiánról és családjáról. Az édesapa biztonsági őrként dolgozott, de nincs munkája, és ez nagy nehézséget jelent a családnak.

Riz Gábor képviselőtársam és Váradi József helyi önkormányzati képviselő, az Ózdi Roma Önkormányzat vezetőjének segítségével találtunk egy céget, amely biztonsági őrként alkalmazná Bari Krisztiánt. Úgy gondoljuk, ha munka van, minden van

– hangsúlyozta a kommunikációs igazgató, és hozzátette: csak Bari Krisztiánon múlik, hogy él-e a lehetőséggel.


A térség rászoruló lakóinak rendszeresen segítettek eddig is, és ez így lesz a jövőben is. A Belügyminisztérium esélyteremtési főigazgatósága Ózdon három gyerekházat és három tanodát, a közfoglalkoztatási program keretein belül varrodát működtet – emlékeztetett.

Ma Magyarországon a roma férfiak 81 százaléka dolgozik, ez az arány az Európai Unióban mindössze 58 százalék, mi vagyunk az elsők az Európai Unióban. A roma nők foglalkoztatása 44 százalékos, szemben az uniós 28 százalékos aránnyal – idézte fel Menczer Tamás.

Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI/Kacsúr Tamás

2025. február 05. 15:37
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Rendőröket és polgárőröket is riasztottak a helyszínre.
Amint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Brüsszel újabb súlyos forráselvonással fenyegeti az európai mezőgazd...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Kökény Attila az uniós ag...
A rendőrök közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.