
Újabb tiszás hagyja el a süllyedő hajót, elege lett a párt vezetéséből
Az államtitkár a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: "a célkitűzéseink ambiciózusak, a klímavédelem fontosságát pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, éppen ezért örömmel adtam át a Holnapocska Tábor részére két elektromos meghajtású autó kulcsát - és természetesen magukat a kocsikat is". A tábor lakói így első kézből tapasztalhatják majd meg az elektromos autók előnyeit és a környezetbarát közlekedés fontosságát.
Hozzátette: a tábor szervezői több mint 10 éve indították útjára a Gyógyuló Holnapocska Tábort, ahol daganatos betegségből gyógyuló gyermekek vehetnek részt.
Az államtitkár a táborban örömmel tapasztalta, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos mindennapok megteremtésére, Magyarország kormánya is ezen dolgozik. Törvényi szinten rögzítették, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá válik, a tiszta technológiákra való átállást pedig a közlekedés zöldítésével is támogatják. A meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv is ösztönözni kívánja a környezetbarát közlekedést és a közlekedés környezeti lábnyomának csökkentését, eddig már összesen mintegy 20 milliárd forinttal segítették elő a tisztán elektromos járművek beszerzését - írta.
Kitért arra is, hogy már eddig is számos konkrét vállalással járultak hozzá az egészséges és fenntartható környezethez, legyen szó akár az erdők területeinek növeléséről (2030-ra 27 százalékos erdősítési arányt terveznek elérni), vagy, hogy a városi buszok 2030-ra elektromos meghajtással fognak működni. Hamarosan elindul a napelemrendszerek támogatására irányuló, 200 milliárd forint keretösszegű pályázat, amivel egyszerűbbé és zöldebbé teszik több mint 36 ezer család életét.
"Magyarország zöld úton jár és jó érzés látni, ahogy egyre több fiatal érdeklődik és cselekszik aktívan teremtett világunk megőrzéséért" - fogalmazott Schanda Tamás.
MTI

Újabb tiszás hagyja el a süllyedő hajót, elege lett a párt vezetéséből

Orbán Viktor: „Amíg Trump az amerikai elnök, és én a magyar miniszterelnök, addig marad a rezsicsökkentés"

Orbán Viktor nevétől hangos az amerikai sajtó

Vitályos Eszter: a magyar embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel!

Szerdán kormányülés lesz, kezdődik a Washingtonban kötött megállapodások végrehajtása

Újabb otthonok épülnek és válnak elérhetővé a Fix 3%-os hitellel

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

A brit és francia lapok szerint Orbán Viktor washingtoni útja sikertörténet

Nagy Márton: a bankok adójából a kisvállalatok adócsökkentését fogjuk fedezni

Menczer Tamás: Ami rossz Magyarországnak, az jó a Tiszának

Hidvéghi: a nemzeti konzultáció segít megvédeni a rezsicsökkentést is Brüsszeltől és bábjaitól!

Eláraszthatják Magyarországot az amerikai beruházások az Orbán–Trump-találkozó után