
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Matteo Salvini a római képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy ha májusban elmarad a vetés, akkor ősszel nem lesz betakarítás.
Az ukrán gabona nélkül "jelentős éhezés várható az afrikai kontinensen, s ez kezdetben humanitárius, majd társadalmi, végül olasz problémát is jelent majd (...), béke nélkül ősszel éhínség lesz, és húszmillió afrikai áll majd készen indulásra" - hangoztatta a volt belügyminiszter.
Hozzátette, hogy éppen ezért májusig meg kell születnie a békének, amely "elengedhetetlen Ukrajna, Oroszország és Olaszország számára is".
A tájékoztatón Matteo Salvini bejelentette, hogy egyeztetést kért Mario Draghi miniszterelnöktől, aki csütörtökön tért vissza Washingtonból, ahol az amerikai elnökkel, Joe Bidennel tárgyalt.
Salvini kifejtette, hogy a Liga számára elsőrendű célnak a minél előbbi tűzszünet számít, amelynek eléréséhez a párt európai összefogást sürget.

Ha Európában "nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik (..) minél több a fegyver, annál inkább eltávolodik a béke" - mondta.
A kormánypártok közé tartozó Liga vezetője elmondta: arra kérte Mario Draghi miniszterelnököt, hogy legyen a békét sürgetők zászlóvivője. "Van, aki Európában a háborúnak szurkol, de Olaszországnak, Franciaországnak, Németországnak a békéért kell tennie" - fogalmazott Salvini. Megjegyezte, hogy a felmérések azt mutatják, az olaszok többsége is békét akar.
Mario Draghi az amerikai elnöknek megerősítette, hogy Róma újabb, a háború kezdete óta immár a harmadik fegyverszállítmányt küldi Ukrajnába, valamint további katonákkal erősíti a NATO-t az Ukrajnával szomszédos tagállamokban.
A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint a Kijevnek szánt szállítmányban fejlett technológiájú eszközök szerepelnek, valamint nehézfegyverek is. Utóbbiak miatt egy másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) parlamenti szavazást sürgetett, de Mario Draghi kizárta a voksolást.
A kormányfő május 19-én szólal fel a parlamentben, és ad választ a pártok felvetéseire.
MTI/Fotó: Metteo Salvini Hivatalos Facebook oldala

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság