
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
Az ausztrál Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint többen haltak meg az országban koronavírus-fertőzés miatt idén, mint a járvány kitörése utáni években.
Már több mint 4500 áldozatot követelt a vírus, ez pedig jóval magasabb, mint az előző két évben, akkor 2239-en haltak meg – írta meg a LADbible.
A terjedés felgyorsulását azzal magyarázzák, hogy az ausztrálok már nem veszik olyan komolyan a vírus elleni védekezést.
Maree Teesson, a Matilda Mentális Egészségügyi Kutatóközpont professzora a News Corp-nak adott interjúban elmondta, hogy Ausztráliában az emberek már érezhetően lazábban állnak a koronavírushoz. Bizonyos egészségügyi ajánlásokra már kevesebb figyelmet fordítanak, mint például a maszkviselés és az egymás közötti távolságtartás, miközben az omikron-variáns több változata is terjed az országban. A szociális érintkezés minimalizálása ugyan segített lassítani a vírus terjedését, de mentálisan rendkívül megterhelő volt ez a lakosság számára - mondta el a szakértő.
Címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló