
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A mexikói Camila Roxana Martinez Mendozát tévesen nyilvánították halottnak az orvosok még augusztus 17-én, ami komoly következményekkel járt.
Camila édesanyja, Mary Jane Mendoza elmondta, hogy 3 éves lánya gyomorfájástól, hányástól és láztól szenvedett, ezért elvitték a Villa de Ramosban található háziorvoshoz. A gyerekorvos egyből a kórházat javasolta az anyának, ahol már kiszáradás miatt kellett kezelni a kislányt - írta az UNILAD.
A gyerek állapota azonban folyamatosan romlott, és még a vénát is csak sokadik próbálkozásra sikerült megtalálniuk az ápolóknak, hogy infúzióra kössék. Estére azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani Camilánál, tévesen.
A temetést másnap tartották, ahol valaki észrevette, a koporsóban lévő üveglapon páralecsapódás van, ami arra utal, hogy a gyermek lélegzik.
Többen úgy gondolták, hogy ez csupán képzelődés, ám ekkor észrevették a gyermek mozgó szempárját.
Végül kinyitották a koporsót és ellenőrizték Camila pulzusát, amely megerősítette a gyanút: a lány életben van. A gyermeket egyből kórházba vitték, ahol azonban ismét halottnak nyilvánították, ezúttal véglegesen.
Jose Luis Ruiz államügyész megerősítette, hogy nyomozás folyik az ügyben, a lány boncolásával pedig már végeztek is.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott