
Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra
Szombat este Romániában két csendőr sietett egy fuldokló fiatalhoz, akinek mentésében barátja is nagy szerepetjátszott – írta vasárnap a Maszol.
Információk szerint három 13 és 14 év közötti fiú Szeben közelében, egy tó mellett játszott éppen, amikor játékuk a vízbe esett. Egyikük ezért bement a tóba, de kijönni már nem tudott.
A bajbajutott parton lévő barátja azonnal tárcsázta a segélyhívót, majd gipszét kezéről letépve indult fuldokló barátja után.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Mire a csendőrök a helyszínre értek, a törött karú fiúnak sikerült közelebb húzniabarátját a parthoz, de a sérülése miatt nem tudta teljesen kiemelni a vízből.
Az egyenruhások rögtön cselekedtek és kihúzták a tóból a már majdnem hipotermiás állapotban lévő gyereket, akit a mentők kórházba szállítottak, állapota stabil. Barátja szintén jól van, az orvosok újra begipszelték a kezét, most otthon lábadozik.

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren